disszertáció - ELTE BTK disszertációk

programjának átértékelésével éppen úgy, mint a zseniális szubjektivitás szerepének
csökkenésével. Mindezen mozzanatok előrevetítik a "próteuszi" életmű újabb
alakváltozását. Schelling esztétikáján belül tehát olyan változásokat regisztrálhatunk,
melyek filozófiája egészének belső átalakulására mutatnak rá. Mindebben természetesen
az a hermeneutikai elv is segítségünkre volt, melynek alapján a szövegimmanens
értelmezést adott esetben kiegészítettük a "visszafelé olvasás" módszerével, vagyis a
korábbit a későbbi felől is szemléltük.
A görög mitológia bevonása az előadásokban azt eredményezi, hogy a művészet
egész szférája e mitológia specifikumait örökli át, s ez egyúttal a mitológia
értelmezésére is visszahat. Előtérbe kerül az az emberi alakban történő istenábrázolás,
melynek normatív esztétikai következményei egyaránt megmutatkoznak a műfajelméleti
fejtegetésekben és a reprezentatív alkotások körének kialakításában. Ezenkívül
Schelling általános filozófiai konstrukciós elvei és a mitológia értelmezése közt nem
egyirányú determináció van, hanem inkább kölcsönhatás, és az előadások esztétikai
mítoszfelfogása általában is befolyásolja a művészetértelmezést. Ugyanakkor azt is
láttuk, hogy Schelling mintha kissé túlságosan is a kánonképzés igényével közelítene a
mítoszok és a művek sokaságához.
A konkrét mitológiai világ felvázolása során Schellingnél észlelhető az
esztétikai-filozófiai alapállás strukturáló elvvé változtatása. Ugyanis a schellingi
mitológiafelfogásban az istenek saját világának egybeköltése, a filozófiai-költői
mitológia elsőbbségre tesz szert istenvilág önszerveződéséhez, a tulajdonképpeni
teogóniához képest. Az istenek alakját az abszolútumból kiindulva konstruálja meg,
majd ezek után vázolja fel a mitológiai világot. Ennek segítségével saját filozófiájának
abszolútum-fogalmát beépíti a mitológia világába, illetve művészet- és
mitológiafilozófiai céljai érdekében Platón filozófiai világképét visszavetíti Homérosz
mitológiai világába. Másfelől itt is tapasztalhatunk kölcsönhatást. Úgy tűnik ugyanis,
hogy Schelling egyrészt a homéroszi perspektívát teszi meg a művészet filozófiai
tárgyalásának alapzatává, másrészt az istenvilág költői konstrukciójának a rendszer
felvázolása során már említett alapelvét, azaz a "poétikus theogonia" elvét, egyesítve a
homéroszi "poétikus ontológia" elvével, beemeli magába az istenvilágba. Mindez azt
eredményezi, hogy a Schelling szemével szemlélt görög mitológia nemcsak tárgya a
175