disszertáció - ELTE BTK disszertációk

következik be. A tragikus hős és a sors konfliktusa így Krisztusban magában, emberi és
isteni mivolta között reprodukálódik, és a trinitás-tan révén az ideális elv uralmával
végződik. Krisztus így nem egyszerűen a tragikus hősnek, hanem magának a
tragédiának a testet öltése, s ezért a tragédia ősképének, Prométheusznak az
antitípusa. 444
Az "utolsó isten" megjelenésének van egy sajátos idői aspektusa is, melynek
feltárása megérteti velünk azt a paradoxont, hogy Schelling a tragédiában, vagyis a
művészetek csúcsában egyszerre látja meg a klasszicitás kifejeződését és az antik
mitológia alkonyának kezdetét, mégpedig éppenséggel annak a mitológiának az
alkonyáét, mely egyúttal a művészet szükségszerű anyaga. Ugyanis az eposz tiszta
múltbeliségével szemben - mint már mondottuk - a tragédia jelenbeliség, melybe a múlt
hatalmai minduntalan belépnek. Az istenvilág, az abszolútum alakjai a tragédiában
mintegy emberrel szembeni jelenlétre tesznek szert, s ezáltal az ember maga is tiszta
jelenlétébe állíttatik. Az isteni és az emberi közös története itt, a tragédiában
fordulóponthoz érkezik, mivel szétválásuk egyúttal találkozásuk új helyszínének, a
jelennek a megalapítása, illetve alapításának kezdete is. És éppen ezért jelenti a tragédia
a régi istenek eltűnésének hajnalát! Az abszolútum, mely az eposzban, az epikus
mitológiában az múltbeliség formáiban létezett, most jelenbeliségre tesz szert. Új
korszak hajnala ez, hiszen az isteni s az emberi és ezzel együtt a világ múltbelisége
múlik el, hogy jelenbelisége megjelenhessen. A görög művészet így önmagában hordta
ki a neki alapul szolgáló istenvilág halálát és új alakban való továbbélését is. 445
3. Antikvitás, modernitás és az új mitológia
Schelling szerint a kereszténység megjelenésével végbemegy a természet
istenektől való megfosztása, s ezáltal a végesség, az anyagi realitás leértékelődése. 446 "A
444 Allwohn utal arra, hogy Schelling előadásaiban Krisztus alakját három különböző aspektusból veszi
szemügyre, melyeket nem választ el egyértelmű módon. A görög mitológia felől tekintve Krisztus se nem
szimbolikus, se nem mitologikus alak, a keresztény mitológia felől mitologikus, míg az új mitológia
követelésének álláspontjáról szimbolikus alakként áll előttünk. Ld. Allwohn i. m. S. 38 ff.
445 Látható tehát, hogy a Világkorszakok és Mitológia- illetve Kinyilatkoztatásfilozófiai előadások
gondolatai részben már itt, a Művészetfilozófiában megalapozódnak.
446 A gondolat megtalálható például Herdernél, Schillernél, Hölderlinnél és Hegelnél is. Ld. Christoph
Jamme: "Ist denn Judäa der Tuiskonen Vaterland?". Die Mythos-Auffassung des jungen Hegel (1787-
164