disszertáció - ELTE BTK disszertációk
disszertáció - ELTE BTK disszertációk disszertáció - ELTE BTK disszertációk
1. Az antikvitás önreflexiója Az alfejezetben tárgyaljuk a Schellingnél jelentkező platonikus művészetelmélet paradox jellegét és a zseni fogalmának visszavetítését az antik művészeti és filozófiai kontextusba. Ezzel párhuzamosan megpróbálunk választ találni arra a kérdésre, hogy a Schelling által a vizsgálódásokba bevont műalkotások antik recepciója mennyiben jelentkezik az elemzések során. Természetesen e vizsgálat csak a szöveghez konkrétan kapcsolódó problémákra szorítkozhat. Schelling - mint ahogy az eddigiekből kiderült - művészetfilozófiai rendszerét olyan identitásfilozófiai alapokra helyezi, melyekbe platonikus és újplatonikus gondolatok vannak sajátos módon beépítve. Hogyan fér össze ez a "platonizálás" Platón művészet- és mítoszértelmezésével, illetve ezek kritikájával? Mint a második fejezet harmadik alfejezetében kifejtettük, Schelling platonikus művészetfilozófiája antimimetikus jellegű, hiszen felfogása szerint a művészet nem az érzéki dolgot utánozza, hanem éppenséggel az ősképeket, az ideákat ábrázolja. Ennyiben éles ellentétben áll Platónnak például az Állam tizedik könyvében 402 kifejtett mimészisz- elméletével és vele egybekötött művészetkritikájával. Másfelől viszont az abszolútum és az ideák tekintetében mimetikus jellegű viszonyt tételez, ami azt eredményezi, hogy a művészet birodalma az abszolútum és az empirikus valóság között mintegy közbülső területen helyeződik el. A szépség pedig, mint az abszolútum egy oldala, a művészetben érzékileg megjelenített ideákban nyilatkozik meg. Azt látjuk tehát, hogy Schelling a platóni szépségmetafizikát - egy végső soron Plótinoszra visszavezethető hagyományt követve 403 - a művészetmetafizikával ötvözi, miközben jobbára eltekint Platón művészetfelfogásától. 402 595 a skk. Platón kritikájának a korabeli festészet új törekvéseivel való összefüggéséről ld. Ritoók - Sarkady - Szilágyi: A görög kultúra aranykora (id. kiadás 625. skk. o., ill. 696. skk. o.), és Szilágyi J. Gy. (szerk.): A görög művészet világa II. (id. kiadás 202. skk. o.) 403 Ld. Plótinosz: Az értelmi szépségről (Enn. V. 8. 1-2. fej.). Mint ismeretes, a neoplatonikus felfogás döntő befolyást gyakorolt a reneszánsz és a klasszicista művészetfelfogásra és Platón-értelmezésre egyaránt. Másfelől a schellingi szöveg kapcsolható Arisztotelész Poétikájához is, ahol a mimészisz gazdagabb jelentésével találkozunk. Ezzel összefüggésben beszél Arisztotelész a költészet és a filozófia közelségéről, mivel mindkettő az általános (katholu) megragadására törekszik. Ld. 51 a 30 skk. A művészet, a szépség és az utánzás fogalmainak történetéhez ld. Wladyslaw Tatarkiewicz: Az esztétika alapfogalmai (Kossuth, Budapest, 2000.) 140
Van azonban a Platónhoz kapcsolódásnak egy másik rétege is. Schelling ugyanis a világot magát is műalkotásként fogja fel, az isteni alkotótevékenység műveként. Mint a 21. §-ban megfogalmazza: "Az univerzum Istenben abszolút műalkotásként (absolutes Kunstwerk) és örök szépségben (ewige Schönheit) képeződik ki." E gondolat a szépség és a műalkotás fogalmát inkább a platóni Timaiosz felől közelíti meg. 404 E két fogalom elsősorban nem az egyes művekhez, hanem a természethez, a világegészhez kapcsolódik. A Platónnál megfogalmazódó görög alaptapasztalat értelmében ugyanis a szépség elsősorban a kozmosz szépsége, mely a rendezettség, a harmónia, az arányosság legfőbb megnyilvánulása. A kozmosz mint phüszisz az egyes létezőkben is megmutathatja ezt a szépséget, mintegy feltárulhat, előjöhet bennük a lét érzéki oldala. 405 Schelling tehát a műalkotás és a szépség fogalmában természetfilozófiai és művészetfilozófiai gondolatokat kapcsol össze. Mint kifejti, az univerzum, az emberi organizmus és a műalkotás más-más szinten, de ugyanannak a formáló tevékenységnek a megnyilvánulásai. A művészet és az alkotó tevékenység átalakított fogalma révén így sikerülhetett a platonikus gyökerű ideatant és szépségfelfogást a művészet azonosságfilozófiai koncepciójába integrálnia. Szintén fontos mind a platóni mítoszkritika, mind a platóni mítoszfelhasználás figyelmen kívül hagyása. A szimbolikus mítoszértelmezés révén Schelling visszaadja a mítoszok eredendő igazságérvényét, s egyszersmind a mítosz és a logosz (a filozófia) egyenértékűségét állítja. A mítoszok "készletét" másfelől mintegy adottnak veszi, így a platóni tartalmi jellegű kritika eltűnik. Ebben a "készletben" ugyanis homéroszi, hésziodoszi és orphikus mítoszok egyaránt szerepelnek, s az ezek közti ellentétek az értelmezésben jórészt el vannak simítva. A mítoszokkal szembeni beállítódása ezért sem az antikvitásban már megjelenő kritikai attitűdöt, sem a Theagenésszel, Hekataiosszal kezdődő allegorizálás révén történő apologetikát nem őrzi. Ugyanakkor nem találjuk meg a mitikus történetfolyam közvetlen továbbírására törekvő szándékot sem, ezenkívül például a platóni saját mítoszköltés és a pozitív mítoszkritika is jobbára kívül esik a 404 Ld. Timaiosz 27 c skk. Schelling 1794-es Timaiosz-kommentárjához ld. Bacsó Béla: Lét és priváció. Platonikus örökség Schellingnél és Heideggernél (in: "Mert nem mi tudunk..." , Kijárat, Budapest, 1999, 37. skk. o.) A Művészetfilozófiában a 122. §-ban (PhK 434 /299. o./) utal Schelling a Timaioszra (88 d). Itt az emberi alak szimbolikus jelentése kapcsán említi a szerző a Platón-szöveghelyet. 405 Vö. Tatarkiewicz i. m. 72. skk. o., ill. 116. skk. o., és Grassi i. m. 34. skk. o. 141
- Page 89 and 90: és Dionüszosz - az a két jelent
- Page 91 and 92: Az első állomás Homérosz alvil
- Page 93 and 94: megszólítót. Odüsszeusz így tu
- Page 95 and 96: éppenséggel az átértelmezett H
- Page 97 and 98: szerint viszont az istenek nem egys
- Page 99 and 100: abszolútumfilozófia és a mitoló
- Page 101 and 102: 3. Istenfelfogás és műértelmez
- Page 103 and 104: emberivé formált istenek ábrázo
- Page 105 and 106: inkoherenciája fontos felismerése
- Page 107 and 108: ez az örök alak a görög istenek
- Page 109 and 110: Niobé és gyermeke (I. e. 350 kör
- Page 111 and 112: IV. A művészeti ágak és a műfa
- Page 113 and 114: az életre keltés, a megelevenedő
- Page 115 and 116: Apollón alakja mutat fel legtiszt
- Page 117 and 118: Ezenkívül a Winckelmanntól és H
- Page 119 and 120: térbelisége a szemlélőt inkább
- Page 121 and 122: hagyományokból is jól ismert - a
- Page 123 and 124: évén a hallható költeményre b
- Page 125 and 126: nem más, mint valamiféle - szem
- Page 127 and 128: alapzatból mint háttérből kieme
- Page 129 and 130: Schelling is utal rá, e gondolatok
- Page 131 and 132: emberek megistenüléséről szól
- Page 133 and 134: osztatlan világot (eine ungetheilt
- Page 135 and 136: mitológia vagy a tragédia sok sze
- Page 137 and 138: megjelenése egy magasabb szintre u
- Page 139: V. Hermeneutikai problémák "Az eg
- Page 143 and 144: egyáltalán e befolyás felől kö
- Page 145 and 146: szembeni esztétikai beállítódá
- Page 147 and 148: mégis, a folyamat kezdetei - legal
- Page 149 and 150: szembeni magatartást is erősen be
- Page 151 and 152: vagyis az isteni természet örök
- Page 153 and 154: értékelés már nem ennyire egyé
- Page 155 and 156: Kleio (Egy i. e. III-II. századi s
- Page 157 and 158: tekintett történelemben az egész
- Page 159 and 160: Ezáltal két sajátos képződmén
- Page 161 and 162: tulajdonképpen a "költői teogón
- Page 163 and 164: vele a végtelen, az idealisztikus
- Page 165 and 166: görög mitológia anyaga a termés
- Page 167 and 168: elérendő céllá, melyhez képest
- Page 169 and 170: Az új mitológia gondolata - miké
- Page 171 and 172: műveltségnek (Bildung). Várjuk i
- Page 173 and 174: Mnémoszüné (Az Antiochiában lé
- Page 175 and 176: programjának átértékelésével
- Page 177 and 178: Azt látjuk mindeközben, hogy a m
- Page 179 and 180: IRODALOMJEGYZÉK Allwohn, Adolf: De
- Page 181 and 182: Fuhrmans, Horst: Schellings letzte
- Page 183 and 184: Hölderlin, Friedrich: Oidipusz, a
- Page 185 and 186: Lessing, Gotthold Ephraim: Werke Bd
- Page 187 and 188: Sandkühler, Hans Jörg: Friedrich
- Page 189 and 190: Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph
Van azonban a Platónhoz kapcsolódásnak egy másik rétege is. Schelling ugyanis<br />
a világot magát is műalkotásként fogja fel, az isteni alkotótevékenység műveként. Mint<br />
a 21. §-ban megfogalmazza: "Az univerzum Istenben abszolút műalkotásként (absolutes<br />
Kunstwerk) és örök szépségben (ewige Schönheit) képeződik ki." E gondolat a szépség<br />
és a műalkotás fogalmát inkább a platóni Timaiosz felől közelíti meg. 404 E két fogalom<br />
elsősorban nem az egyes művekhez, hanem a természethez, a világegészhez<br />
kapcsolódik. A Platónnál megfogalmazódó görög alaptapasztalat értelmében ugyanis a<br />
szépség elsősorban a kozmosz szépsége, mely a rendezettség, a harmónia, az arányosság<br />
legfőbb megnyilvánulása. A kozmosz mint phüszisz az egyes létezőkben is<br />
megmutathatja ezt a szépséget, mintegy feltárulhat, előjöhet bennük a lét érzéki<br />
oldala. 405 Schelling tehát a műalkotás és a szépség fogalmában természetfilozófiai és<br />
művészetfilozófiai gondolatokat kapcsol össze. Mint kifejti, az univerzum, az emberi<br />
organizmus és a műalkotás más-más szinten, de ugyanannak a formáló tevékenységnek<br />
a megnyilvánulásai. A művészet és az alkotó tevékenység átalakított fogalma révén így<br />
sikerülhetett a platonikus gyökerű ideatant és szépségfelfogást a művészet<br />
azonosságfilozófiai koncepciójába integrálnia.<br />
Szintén fontos mind a platóni mítoszkritika, mind a platóni mítoszfelhasználás<br />
figyelmen kívül hagyása. A szimbolikus mítoszértelmezés révén Schelling visszaadja a<br />
mítoszok eredendő igazságérvényét, s egyszersmind a mítosz és a logosz (a filozófia)<br />
egyenértékűségét állítja. A mítoszok "készletét" másfelől mintegy adottnak veszi, így a<br />
platóni tartalmi jellegű kritika eltűnik. Ebben a "készletben" ugyanis homéroszi,<br />
hésziodoszi és orphikus mítoszok egyaránt szerepelnek, s az ezek közti ellentétek az<br />
értelmezésben jórészt el vannak simítva. A mítoszokkal szembeni beállítódása ezért sem<br />
az antikvitásban már megjelenő kritikai attitűdöt, sem a Theagenésszel, Hekataiosszal<br />
kezdődő allegorizálás révén történő apologetikát nem őrzi. Ugyanakkor nem találjuk<br />
meg a mitikus történetfolyam közvetlen továbbírására törekvő szándékot sem, ezenkívül<br />
például a platóni saját mítoszköltés és a pozitív mítoszkritika is jobbára kívül esik a<br />
404 Ld. Timaiosz 27 c skk. Schelling 1794-es Timaiosz-kommentárjához ld. Bacsó Béla: Lét és priváció.<br />
Platonikus örökség Schellingnél és Heideggernél (in: "Mert nem mi tudunk..." , Kijárat, Budapest, 1999,<br />
37. skk. o.) A Művészetfilozófiában a 122. §-ban (PhK 434 /299. o./) utal Schelling a Timaioszra (88 d).<br />
Itt az emberi alak szimbolikus jelentése kapcsán említi a szerző a Platón-szöveghelyet.<br />
405 Vö. Tatarkiewicz i. m. 72. skk. o., ill. 116. skk. o., és Grassi i. m. 34. skk. o.<br />
141
Change language