disszertáció - ELTE BTK disszertációk
disszertáció - ELTE BTK disszertációk disszertáció - ELTE BTK disszertációk
meg, míg korábban e hatalom az istenekkel együtt a természet részét képezte. 381 Másfelől az istenek és a sors elválása egyúttal a mitológiai konstrukcióban (35. §) felvázolt folyamat ismétlődése! E következtetés némiképp zavarba ejtő, hiszen ez azt jelenthetné, hogy a homéroszi-epikus világ struktúrája úgy viszonyul a tragédiabelihez, mint a preolümposzi világ ősi egységessége az olümposzi viszonylagos differenciáltsághoz - márpedig e gondolat nehezen fér össze a korábban elmondottakkal. Az ellentmondás véleményem szerint többféleképpen is feloldható, vagy inkább magyarázható. Az első - már említett - lehetőség az, hogy Schelling műfajelméleti szempontok alapján, vagyis avégett, hogy az eposzt és a tragédiát kellő világossággal szembeállíthassa, módosítja a mitológiai konstrukciót. A második lehetőség - melyre szintén már utaltunk - az, hogy mégsem az eposz, hanem a tragédia, mint a művészetek csúcsa, mutatja fel legtisztábban a mitológia világának szerkezetét, habár - mint tudjuk - ez a szerkezet főként Homérosz nyomán lett felvázolva. És van még legalább egy harmadik lehetőség is - mellyel behatóbban a történelemfilozófiai fejezetben foglalkozunk majd -, tudniillik hogy a tragédia a természetfeletti, a végtelen képzetének kialakításával olyan módon változtatta meg a görögség világlátását, hogy e változás végül is az antik világ eltűnéséhez, a görög mitológia végéhez vezetett. Mindenesetre az istenek elkülönböződése a mindent magába foglaló sorstól azt eredményezi, hogy ők maguk is sorshatalomként jelenhetnek meg a tragédiában, mint ahogy Schelling az Erínüszek alakját értelmezi Aiszkhülosz Oreszteiájában. A trilógia harmadik része, az Eumeniszek így ugyanúgy a sorssal való megbékélést példázza, mint a szophoklészi Oidipusz-figura. A fentiekben rekonstruált hármas viszonylatrendszerből kiindulva érthetjük meg az előadások csodára vonatkozó megjegyzéseit is. Homérosznál az istenek s az emberek identikussága egyben a kozmosz s a phüszisz világával való egységüket is jelenti, ezért "az ősi eposztól a csodás elem (das Wunderbare) teljesen idegen". 382 A drámában viszont, éppen, mert másfajta világot ábrázol, nem szabad csodának történnie, ha ugyanis ez alatt az empirikusan tekintett abszolútumot értjük, az érzékfeletti világ közvetlen beavatkozását az érzékibe. 383 Ezt olvassuk: "Az epikus költemény [...] olyan 381 Ahogy ezt már a tizedik Dogmatizmus-levél egy jegyzete is kimondja. (Ld. i. m. 140. o.) 382 PhK 482 (345. o.) 383 Ez ugyanis a kereszténység sajátja Schelling szerint. Ld. pl. 42. §, PhK 266 f. (142. o.) és PhK 278 (153. o.) 132
osztatlan világot (eine ungetheilte Welt) ábrázol, ahol istenek és emberek egyek. Ebben a világban [...] az isteni beavatkozás nem csoda, mert az istenek maguk is ehhez a világhoz tartoznak. A dráma már többé-kevésbé egyfajta megosztott világon (eine getheilte Welt) alapszik, amennyiben szükségszerűség és szabadság szembenállása jellemzi. Itt az istenek megjelenése (die Erscheinung der Götter), amennyiben ugyanolyan módon történne, mint az eposzban, már csodaszerű jelleget öltene. Minthogy pedig a drámában nem szabad előfordulnia véletlennek (Zufall), és mindennek külsőleg vagy belsőleg szükségszerűnek kell lennie, ezért az istenek csak valami olyan szükségszerűség folytán jelenhetnek meg, amelyet saját magukban hordoznak, vagyis csak úgy jelenhetnek meg, ha maguk is cselekvő részesei a műnek ..." 384 Schelling fontos felismerése, hogy a homéroszi eposzban tulajdonképpen valóban kevés csodás történést találunk. Azonban tegyük hozzá rögtön, hogy mindez csak az Íliászra igaz, az Odüsszeia világa már másmilyen. Ha e kettőt összevetjük, vagy pláne, ha az előbbit Hésziodosz vagy más szerzők - például Apollodórosz vagy Ovidius - műveivel hasonlítjuk össze, úgy azt tapasztalhatjuk, hogy az Íliász egy lezárt, "kész" világot mutat be, melyben valóban ritkaságszámba megy az adott létformák gyökeres megváltozása, a metamorfózisok vagy a lét hatalmainak alapvető átrendeződése, hatóköreik összekuszálódása, a határok átlépése. Az eposz világa olyan kozmosz, melyen csak néha sejlik át az ősi világ kaotikussága. Az Íliászt ezért nem annyira az jellemzi, hogy benne istenek és emberek egyek, mint inkább az, hogy az isteni, az emberi, az állati, növényi vagy egyéb létformák viszonylag élesen elhatárolódnak, vagy legalábbis nem csapnak át bármikor váratlanul egymásba. Csekély szerepet játszanak a csodaszámba menő, kevert létformájú lények, az ontológiailag rögzítetlen státuszok. A hősök sem rendelkeznek olyan emberfeletti képességekkel, vagy visznek végbe olyan csodás tetteket, mint a mitológia korábbi rétegeibe tartozó alakok, mint például Héraklész, Perszeusz, Bellerophontész vagy Thészeusz. A homéroszi mitológiai világban már - és még! - "nem történhet meg bármi". Nincs már szó Akhilleusz csodás sebezhetetlenségéről, és lovának, Xanthosznak híres jóslatadása 385 már kivételes esemény. A homéroszi eposz csodanélkülisége a hősi mondának a mesétől és az 384 PhK 530 (391. o.), [A fordításon módosítottam - S. D.] 385 XIX, 404 skk. 133
- Page 81 and 82: tulajdonképpen a misztériumok sz
- Page 83 and 84: Odüsszeusz Teiresziasz árnyát k
- Page 85 and 86: jellemez. 257 Ez az élettel telis
- Page 87 and 88: szerepben. 269 A Moirák (Párkák)
- Page 89 and 90: és Dionüszosz - az a két jelent
- Page 91 and 92: Az első állomás Homérosz alvil
- Page 93 and 94: megszólítót. Odüsszeusz így tu
- Page 95 and 96: éppenséggel az átértelmezett H
- Page 97 and 98: szerint viszont az istenek nem egys
- Page 99 and 100: abszolútumfilozófia és a mitoló
- Page 101 and 102: 3. Istenfelfogás és műértelmez
- Page 103 and 104: emberivé formált istenek ábrázo
- Page 105 and 106: inkoherenciája fontos felismerése
- Page 107 and 108: ez az örök alak a görög istenek
- Page 109 and 110: Niobé és gyermeke (I. e. 350 kör
- Page 111 and 112: IV. A művészeti ágak és a műfa
- Page 113 and 114: az életre keltés, a megelevenedő
- Page 115 and 116: Apollón alakja mutat fel legtiszt
- Page 117 and 118: Ezenkívül a Winckelmanntól és H
- Page 119 and 120: térbelisége a szemlélőt inkább
- Page 121 and 122: hagyományokból is jól ismert - a
- Page 123 and 124: évén a hallható költeményre b
- Page 125 and 126: nem más, mint valamiféle - szem
- Page 127 and 128: alapzatból mint háttérből kieme
- Page 129 and 130: Schelling is utal rá, e gondolatok
- Page 131: emberek megistenüléséről szól
- Page 135 and 136: mitológia vagy a tragédia sok sze
- Page 137 and 138: megjelenése egy magasabb szintre u
- Page 139 and 140: V. Hermeneutikai problémák "Az eg
- Page 141 and 142: Van azonban a Platónhoz kapcsolód
- Page 143 and 144: egyáltalán e befolyás felől kö
- Page 145 and 146: szembeni esztétikai beállítódá
- Page 147 and 148: mégis, a folyamat kezdetei - legal
- Page 149 and 150: szembeni magatartást is erősen be
- Page 151 and 152: vagyis az isteni természet örök
- Page 153 and 154: értékelés már nem ennyire egyé
- Page 155 and 156: Kleio (Egy i. e. III-II. századi s
- Page 157 and 158: tekintett történelemben az egész
- Page 159 and 160: Ezáltal két sajátos képződmén
- Page 161 and 162: tulajdonképpen a "költői teogón
- Page 163 and 164: vele a végtelen, az idealisztikus
- Page 165 and 166: görög mitológia anyaga a termés
- Page 167 and 168: elérendő céllá, melyhez képest
- Page 169 and 170: Az új mitológia gondolata - miké
- Page 171 and 172: műveltségnek (Bildung). Várjuk i
- Page 173 and 174: Mnémoszüné (Az Antiochiában lé
- Page 175 and 176: programjának átértékelésével
- Page 177 and 178: Azt látjuk mindeközben, hogy a m
- Page 179 and 180: IRODALOMJEGYZÉK Allwohn, Adolf: De
- Page 181 and 182: Fuhrmans, Horst: Schellings letzte
meg, míg korábban e hatalom az istenekkel együtt a természet részét képezte. 381<br />
Másfelől az istenek és a sors elválása egyúttal a mitológiai konstrukcióban (35. §)<br />
felvázolt folyamat ismétlődése! E következtetés némiképp zavarba ejtő, hiszen ez azt<br />
jelenthetné, hogy a homéroszi-epikus világ struktúrája úgy viszonyul a tragédiabelihez,<br />
mint a preolümposzi világ ősi egységessége az olümposzi viszonylagos<br />
differenciáltsághoz - márpedig e gondolat nehezen fér össze a korábban elmondottakkal.<br />
Az ellentmondás véleményem szerint többféleképpen is feloldható, vagy inkább<br />
magyarázható. Az első - már említett - lehetőség az, hogy Schelling műfajelméleti<br />
szempontok alapján, vagyis avégett, hogy az eposzt és a tragédiát kellő világossággal<br />
szembeállíthassa, módosítja a mitológiai konstrukciót. A második lehetőség - melyre<br />
szintén már utaltunk - az, hogy mégsem az eposz, hanem a tragédia, mint a művészetek<br />
csúcsa, mutatja fel legtisztábban a mitológia világának szerkezetét, habár - mint tudjuk -<br />
ez a szerkezet főként Homérosz nyomán lett felvázolva. És van még legalább egy<br />
harmadik lehetőség is - mellyel behatóbban a történelemfilozófiai fejezetben<br />
foglalkozunk majd -, tudniillik hogy a tragédia a természetfeletti, a végtelen képzetének<br />
kialakításával olyan módon változtatta meg a görögség világlátását, hogy e változás<br />
végül is az antik világ eltűnéséhez, a görög mitológia végéhez vezetett. Mindenesetre az<br />
istenek elkülönböződése a mindent magába foglaló sorstól azt eredményezi, hogy ők<br />
maguk is sorshatalomként jelenhetnek meg a tragédiában, mint ahogy Schelling az<br />
Erínüszek alakját értelmezi Aiszkhülosz Oreszteiájában. A trilógia harmadik része, az<br />
Eumeniszek így ugyanúgy a sorssal való megbékélést példázza, mint a szophoklészi<br />
Oidipusz-figura.<br />
A fentiekben rekonstruált hármas viszonylatrendszerből kiindulva érthetjük meg<br />
az előadások csodára vonatkozó megjegyzéseit is. Homérosznál az istenek s az emberek<br />
identikussága egyben a kozmosz s a phüszisz világával való egységüket is jelenti, ezért<br />
"az ősi eposztól a csodás elem (das Wunderbare) teljesen idegen". 382 A drámában<br />
viszont, éppen, mert másfajta világot ábrázol, nem szabad csodának történnie, ha<br />
ugyanis ez alatt az empirikusan tekintett abszolútumot értjük, az érzékfeletti világ<br />
közvetlen beavatkozását az érzékibe. 383 Ezt olvassuk: "Az epikus költemény [...] olyan<br />
381 Ahogy ezt már a tizedik Dogmatizmus-levél egy jegyzete is kimondja. (Ld. i. m. 140. o.)<br />
382 PhK 482 (345. o.)<br />
383 Ez ugyanis a kereszténység sajátja Schelling szerint. Ld. pl. 42. §, PhK 266 f. (142. o.) és PhK 278<br />
(153. o.)<br />
132
Change language