disszertáció - ELTE BTK disszertációk

eredete Hésziodoszra, Parmenidészre és az orphikusokra megy vissza. Az olümposzi
világ kialakulásánál Schelling - mint láthattuk - az előbbi princípiumot a káosszal és a
sorssal asszociálja, míg az utóbbi megfelelőjévé Apollónt teszi meg, akit Hádésszel
állított szembe, a sötét alapelv továbbhordozójával. Most ezeknek a gondolatoknak az
esztétikai-műfajelméleti következményeivel találkozunk. E konzekvenciák levonásához
szerzőnk beépíti a fény s az idea kapcsolatának platóni eredetű elképzelését is. "Az idea
(Idee) maga a fény, mégpedig az abszolút fény. A megjelenő fényben ez az idea mint
ideális (Ideales), mint fény jelenik meg; de mint relatív fény, mint relatív ideális." 365 A
festmény tehát a fény s a sötétség harcának terepe, itt az idea mint a realitással
szembenálló idealitás jelenhet meg. A rajz, a fény-árnyék és a kolorit három
alapviszonya révén a képen a testiség magasabb rendű látszata (der höhere Schein der
Körperlichkeit) jön létre, s a halhatatlan a halandóba vétetik fel. A Platóntól most már
elváló gondolatmenet azt mondja ki, hogy a festményen a létező a maga isteni
idealitásában és örökkévalóságában jelenhet meg, melyet az empirikus lét sohasem
mutat fel ilyen tisztán. A magasabb rendű látszat, mely végső soron a fénybe állítottság
eredménye, az emberi alak vagy más létező ideájának ábrázolása. 366 Winckelmannt
követve Schelling megjegyzi, hogy a festőnek az emberi alak esetében nem az érzékileg
megjelenőt kell bemutatnia, hanem azt, amiképpen az a természet ideájában létezik. 367
Ebből következően a kép pillanatszerűsége - csakúgy, mint az eposz "pillanatfelvételei"
vagy a szobrászatban a kővé váltság - az embert kiemeli az elmúlásból, s a fényben állás
révén a megpillanthatóság örök és isteni lehetőségébe helyezi. "Ahogyan az ember élete
az ideában egy, valamennyi tette és cselekedete pedig együtt és egyszerre szemléltetik,
éppígy kell a festménynek, amennyiben kiragadja tárgyát az időből, azt az abszolútság
fokán ábrázolnia, fogalmának és jelentésének végtelenségét teljes egészében a
végességen keresztül kell kimerítenie, és a részben az egészet, a részeket pedig ismét az
egésznek az egységében kell ábrázolnia." 368 A festészetben tehát, ahol a képen a sötét
365 84. §, PhK 335 (207. o.), [A fordításon változtattam - S. D.] A fény szimbolikájához, és általában a
festészetet tárgyaló részhez ld. Wilhelm G. Jacobs tanulmányát: Die Malerei in Schellings Philosophie
der Kunst (in: http://www.schellingges.mwn.de/jacobs.html).
366 E gondolatmenet alapján azt mondhatjuk, hogy Heidegger - bár más utakon - mégis részben Schelling
nyomdokain jár művészetfilozófiájában. Ld. pl. A műalkotás eredete (Európa, Budapest, 1988, 60. skk.
o.)
367 87. §, PhK 353 (224. o.)
368 87. §, PhK 354 (225. o.), [A fordításon változtattam - S. D.]
126