disszertáció - ELTE BTK disszertációk

tud igazán ábrázolni, méghozzá úgy, hogy az istenséget poétikus egzisztenciájához
képest sajátos léttöbblethez juttatja.
Ha most visszakanyarodunk a schellingi szöveghez, és újra elolvassuk annak 33.
§-át, értelmezésünk továbbhaladhat. "Valamennyi isteni képződménynek a szépség
törvénye az alaptörvénye" - írja a szerző. Mint láthattuk, ez a szépség az
elhatároltságban, a formával és alakkal bírásban áll. Ezek létrejötte a költői fantáziának
és képzelőerőnek köszönhető. E képességek az isteni teremtőerő individualizáló
erejének imitációi és egyben megjelenési formái is, magasabb szinten. A képalkotás
teremtő spontaneitása és a konkrét alakot képező költői alkotóerő a költészet
tevékenységét a képzőművészetével hozza összefüggésbe, s ezáltal értelmezése is ennek
pályájára állítódik. Az ősvilág rettenetét szépséges alakokká átváltoztató költői szó így
tulajdonképpen a plasztika eljárását anticipálja. A gondolatmenet egyesíti magában a
János-evangélium prológusának Logosz-tanát Platón Timaioszának démiourgosz-
elképzelésével, s így az isteni és a költői teremtő beszéd a szépség létrehozása
tekintetében a tekhné felől értelmeződik. Ezért bár Schelling a plasztikát a Niobé-mítosz
alapján a szó halálba érkezéseként értelmezi, másfelől viszont magát a költői szót
nagyfokú plaszticitással ruházza fel.
Ám a plasztika nem csak e tekintetben bír fontossággal. Noha Schelling
szépségfogalma a platóni tradíciót követve metafizikai jellegű, s ebből következően az
általános részben az érzéki-testi szépség sajátosságai kevésbé kerülnek előtérbe, a
különös rész már nagyobb figyelmet szentel ennek. Nem vázolja fel részletesen a
plasztikus isten- és mítoszmegjelenítés saját teóriáját, de a szobrászatnak mégis önálló
mitológiát tulajdonít: "a szobrászművészet [...] létrehozza az isteni képződmények
éppoly belsőleg zárt rendszerét, mint amilyen a mitológiában már korábban létezett." 344
A szobrászat éppúgy képes a név-előtti állapotból kiemelni és névvel bíró
személyiséggé artikulálni az istenit, mint a költészet! E jellemvonása a plasztikát
megnevező erővel ruházza fel, logosz-szerűvé teszi. A mitológiai név topográfiájában
újabb helyszín létesül, mely ugyanolyan eredetiséggel rendelkezik, mint az azt
megelőző. Ezért a Niobé-mitologéma a plasztikának csak az egyik aspektusát tárja fel,
míg a másikra inkább Prométheusz és más tekhnitész-istenségek - egyéb
344 129. §, PhK 450 (314. o.)
120