disszertáció - ELTE BTK disszertációk
disszertáció - ELTE BTK disszertációk disszertáció - ELTE BTK disszertációk
görögökről, isteneikről és mítoszaikról, mint korábban - sőt, mint akár ők saját maguk! -, látni mi is csak az ő szemükön keresztül tudunk, márpedig e látásra Homérosz kezdett tanítani. Mindennek ellenére - vagy talán éppen ezért - a plasztika istenábrázolása, a költészettel összevetve, olyat és úgy tud felmutatni az isteniből, melyre egyedül ő képes, s ennek felismerése némiképp hiányzik a schellingi szövegből. Lessing 1766-ban napvilágot látott Laokoónja már világosan rámutatott a költészet és a képzőművészet ábrázolásmódjainak eltérő jellegére, s az ebből adódó következményekre. Schelling magáévá teszi - név említése nélkül - a képzőművészeti alkotás sajátos időstruktúrájának lessingi megközelítését. 340 Eszerint a csak egy pillanatot ábrázoló alkotás valójában felidézheti a szemlélőben a megjelenített történet adott pontjának előzményét és következményét, így a mű jelene a történet múltját és jövőjét is magába foglalja. Mindez az "idősűrűsödés" viszont a befogadó aktivitását igényli, aki így azt is látja a képen vagy a szobron, ami fizikailag nincs jelen rajta. Ha most a Laokoón-csoportban feltárt időszerkezetet a Niobé-csoportban kimutatottal összevetjük - amit egyébként Schelling nem tesz meg -, úgy azt mondhatjuk, hogy a schellingi művészetmetafizikának, rejtetten bár, de fontos befogadásesztétikai konzekvenciái vannak. 341 A szobor a mítoszt jelenvalóvá teszi (Niobé) és az idővonalakat egybegyűjti (Laokoón). E jellemvonások mind arra utalnak, hogy a műalkotás immanens időiséggel rendelkezik, mely eltér az empirikustól, s amelynek felnyílása a szemlélő mindenkori jelenére is apellál, hiszen bevonja azt a puszta tárgyiságtól megkülönböztetett műként való megnyilvánulás folyamatába. Mindezzel együtt a szemlélő egzisztenciális időisége is új értelmet kaphat: beléphet a mitikus hagyomány áramába, és - tudása (!) révén - újrakonstruálhatja az eredeti értelemösszefüggést, vagy inkább megkonstruálhatja az újat. Másfelől viszont Schelling a képzőművészetnek a költészettel szembeni előnyét a szép megjelenítésében figyelmen kívül hagyja. Lessing kiemeli ugyanis, hogy például a testi szépség ábrázolása tekintetében az utóbbi előnyben van, hiszen pillanatszerűsége, 340 Laokoón vagy a festészet és a költészet határairól III. fejezet (in: G. E. Lessing: Werke Bd. 6: Kunsttheoretische und kunsthistorische Schriften, Carl Hanser, München, 1974, S. 25 ff.; magyarul in. Válogatott esztétikai írásai, Gondolat, Budapest, 1982, 204. skk. o.). Vö. J. W. Goethe: A Laokoónszobor (1798, in: Irodalmi és művészeti írások, Európa, Budapest, 1985, 329. o.). Schellingnél: 87. §, PhK 390 f. (258. sk. o.) 341 A kettő összekapcsolásához ld. Kocziszky: Pán (169. skk. o.) 118
térbelisége a szemlélőt inkább magával tudja ragadni, mint a költői szó egymásutániságban való kibontakozása. 342 Van ugyanis a szépségnek egy olyan - talán épp lényegi - oldala, mely csak az egyszerrevalóságban mutatkozik meg, csak a látás számára. A hallás erre kevésbé fogékony, az olvasás során a pillanatból kiszakított és a folyamatosságba "kényszerített" szem pedig még kevésbé, illetve ezek minduntalan a képzelet segítségére szorulnak. Tulajdonképpen Homérosz sokat emlegetett plasztikussága és láttató ereje is azt jelzi, hogy ezen epikus szöveg különösen alkalmas arra, hogy mindenkori befogadásmódja eleve ráhangolódjon a képiségre és a testiségre, s a poétikus művet mintegy bensőleg átfordítsa vizuális alkotássá. Éppen ezért, habár Homérosz "mindenki tanítója", mégis, ahhoz hogy istenei megjelenjenek, szükséges volt már a görögség számára is a kép és a szobor közege, melyekben valóban végbemehet, és tökélyre emelődhet az epifánia. Igen tanulságos e tekintetben az az ismételt időbeli "diszkrepancia", ami e történetet jellemzi. Ugyanis a homéroszi szövegekhez nem a vele kortárs geometrikus művészet ábrázolásmódja asszociálódik, hanem az évszázadokkal későbbi, "fejlettebb" plasztikáé. Az antikvitástól fogva lényegében a mai napig a homéroszi isteneket az archaikus és a klasszikus vagy éppen a hellenisztikus és római kori templomok, szobrok, reliefek és képek alapján képzeljük el. Az eredeti bronzszobrok helyébe lépő római márványmásolatok, a festett, színes szobrokat és templomdíszeket felváltó fehérség e folyamat további állomásai csakúgy, mint a középkori, a reneszánsz vagy a klasszicista recepció történetének stádiumai. 343 Tehát annak ellenére, hogy a rendkívüli szépségű és érdekességű geometrikus vázák testábrázolásai, eseményelbeszélései és általában világértelmezése párhuzamba állíthatóak a homéroszi szövegek felfogásmódjával, mégis jobbára Pheidiasz, Polükleitosz, Praxitelész vagy más, későbbi nagy alkotó műveiben jelennek meg és élnek tovább Homérosz istenei és mítoszai. A görög istenek sokat emlegetett szépsége e művek révén teljesedhetett ki igazán. Tehát a testi szépség Lessing által kiemelt vizualitása olyan aspektusa a görög istenek létének, melyet a szobrászat és a festészet 342 Ld. Lessing: Laokoón XVII. skk. fej. 343 Éppenséggel Schelling kora az, amely igazán szembesül azzal a ténnyel, hogy az ókori kőszobrokat festették, azaz nem tiszta fehérek, hanem részben színesek voltak. Az aiginetákat leíró Wagner, s az őt recenzeáló Schelling 1817-es írásában kitér a kérdésre. (Ld. Kunstgeschichtliche Anmerkungen zu Johann Martin Wagners Bericht über die Aeginetischen Bildwerke, id. kiadás S. 596 ff. ) 119
- Page 67 and 68: Exekiasz: Dionüszosz a tengeren (I
- Page 69 and 70: szükségszerűen és spontán term
- Page 71 and 72: tendenciáival egyaránt. 196 Winck
- Page 73 and 74: mitológiával, de ott még inkább
- Page 75 and 76: Mint látjuk, Schelling a görög m
- Page 77 and 78: föníciai Héraklész, melynek meg
- Page 79 and 80: mitológia filozófiája így nem b
- Page 81 and 82: tulajdonképpen a misztériumok sz
- Page 83 and 84: Odüsszeusz Teiresziasz árnyát k
- Page 85 and 86: jellemez. 257 Ez az élettel telis
- Page 87 and 88: szerepben. 269 A Moirák (Párkák)
- Page 89 and 90: és Dionüszosz - az a két jelent
- Page 91 and 92: Az első állomás Homérosz alvil
- Page 93 and 94: megszólítót. Odüsszeusz így tu
- Page 95 and 96: éppenséggel az átértelmezett H
- Page 97 and 98: szerint viszont az istenek nem egys
- Page 99 and 100: abszolútumfilozófia és a mitoló
- Page 101 and 102: 3. Istenfelfogás és műértelmez
- Page 103 and 104: emberivé formált istenek ábrázo
- Page 105 and 106: inkoherenciája fontos felismerése
- Page 107 and 108: ez az örök alak a görög istenek
- Page 109 and 110: Niobé és gyermeke (I. e. 350 kör
- Page 111 and 112: IV. A művészeti ágak és a műfa
- Page 113 and 114: az életre keltés, a megelevenedő
- Page 115 and 116: Apollón alakja mutat fel legtiszt
- Page 117: Ezenkívül a Winckelmanntól és H
- Page 121 and 122: hagyományokból is jól ismert - a
- Page 123 and 124: évén a hallható költeményre b
- Page 125 and 126: nem más, mint valamiféle - szem
- Page 127 and 128: alapzatból mint háttérből kieme
- Page 129 and 130: Schelling is utal rá, e gondolatok
- Page 131 and 132: emberek megistenüléséről szól
- Page 133 and 134: osztatlan világot (eine ungetheilt
- Page 135 and 136: mitológia vagy a tragédia sok sze
- Page 137 and 138: megjelenése egy magasabb szintre u
- Page 139 and 140: V. Hermeneutikai problémák "Az eg
- Page 141 and 142: Van azonban a Platónhoz kapcsolód
- Page 143 and 144: egyáltalán e befolyás felől kö
- Page 145 and 146: szembeni esztétikai beállítódá
- Page 147 and 148: mégis, a folyamat kezdetei - legal
- Page 149 and 150: szembeni magatartást is erősen be
- Page 151 and 152: vagyis az isteni természet örök
- Page 153 and 154: értékelés már nem ennyire egyé
- Page 155 and 156: Kleio (Egy i. e. III-II. századi s
- Page 157 and 158: tekintett történelemben az egész
- Page 159 and 160: Ezáltal két sajátos képződmén
- Page 161 and 162: tulajdonképpen a "költői teogón
- Page 163 and 164: vele a végtelen, az idealisztikus
- Page 165 and 166: görög mitológia anyaga a termés
- Page 167 and 168: elérendő céllá, melyhez képest
görögökről, isteneikről és mítoszaikról, mint korábban - sőt, mint akár ők saját maguk!<br />
-, látni mi is csak az ő szemükön keresztül tudunk, márpedig e látásra Homérosz kezdett<br />
tanítani. Mindennek ellenére - vagy talán éppen ezért - a plasztika istenábrázolása, a<br />
költészettel összevetve, olyat és úgy tud felmutatni az isteniből, melyre egyedül ő képes,<br />
s ennek felismerése némiképp hiányzik a schellingi szövegből.<br />
Lessing 1766-ban napvilágot látott Laokoónja már világosan rámutatott a<br />
költészet és a képzőművészet ábrázolásmódjainak eltérő jellegére, s az ebből adódó<br />
következményekre. Schelling magáévá teszi - név említése nélkül - a képzőművészeti<br />
alkotás sajátos időstruktúrájának lessingi megközelítését. 340 Eszerint a csak egy<br />
pillanatot ábrázoló alkotás valójában felidézheti a szemlélőben a megjelenített történet<br />
adott pontjának előzményét és következményét, így a mű jelene a történet múltját és<br />
jövőjét is magába foglalja. Mindez az "idősűrűsödés" viszont a befogadó aktivitását<br />
igényli, aki így azt is látja a képen vagy a szobron, ami fizikailag nincs jelen rajta. Ha<br />
most a Laokoón-csoportban feltárt időszerkezetet a Niobé-csoportban kimutatottal<br />
összevetjük - amit egyébként Schelling nem tesz meg -, úgy azt mondhatjuk, hogy a<br />
schellingi művészetmetafizikának, rejtetten bár, de fontos befogadásesztétikai<br />
konzekvenciái vannak. 341 A szobor a mítoszt jelenvalóvá teszi (Niobé) és az<br />
idővonalakat egybegyűjti (Laokoón). E jellemvonások mind arra utalnak, hogy a<br />
műalkotás immanens időiséggel rendelkezik, mely eltér az empirikustól, s amelynek<br />
felnyílása a szemlélő mindenkori jelenére is apellál, hiszen bevonja azt a puszta<br />
tárgyiságtól megkülönböztetett műként való megnyilvánulás folyamatába. Mindezzel<br />
együtt a szemlélő egzisztenciális időisége is új értelmet kaphat: beléphet a mitikus<br />
hagyomány áramába, és - tudása (!) révén - újrakonstruálhatja az eredeti<br />
értelemösszefüggést, vagy inkább megkonstruálhatja az újat.<br />
Másfelől viszont Schelling a képzőművészetnek a költészettel szembeni előnyét<br />
a szép megjelenítésében figyelmen kívül hagyja. Lessing kiemeli ugyanis, hogy például<br />
a testi szépség ábrázolása tekintetében az utóbbi előnyben van, hiszen pillanatszerűsége,<br />
340 Laokoón vagy a festészet és a költészet határairól III. fejezet (in: G. E. Lessing: Werke Bd. 6:<br />
Kunsttheoretische und kunsthistorische Schriften, Carl Hanser, München, 1974, S. 25 ff.; magyarul in.<br />
Válogatott esztétikai írásai, Gondolat, Budapest, 1982, 204. skk. o.). Vö. J. W. Goethe: A Laokoónszobor<br />
(1798, in: Irodalmi és művészeti írások, Európa, Budapest, 1985, 329. o.). Schellingnél: 87. §,<br />
PhK 390 f. (258. sk. o.)<br />
341 A kettő összekapcsolásához ld. Kocziszky: Pán (169. skk. o.)<br />
118
Change language