disszertáció - ELTE BTK disszertációk

Ezenkívül a Winckelmanntól és Herdertől örökölt organikus modell mindkét művészeti
ág fejlődése esetében a kifejlődés, a csúcspont és a hanyatlás ívét mutatja. 339
Mindazonáltal Schellingnél a művészeti ágak stíluskorszakainak párhuzama mellett az
értékelésükben eltérések mutatkoznak, hiszen nála a harmadik korszak megítélése jóval
kedvezőbb a plasztika, mint a tragédia esetében. Ezzel együtt itt is megfigyelhetjük a
korszakok és művek sajátos egyidejűségének nem-egyidejűségét és nem-
egyidejűségének egyidejűségét, hiszen a szobrászat esetében több évszázadot felölelő
periódus a tragédiát tekintve néhány évtizedre szűkül össze. Így az éles kritikával illetett
euripidészi dráma "kortársává" válik az egyébként méltányolt későklasszikus és
hellenisztikus művészetnek. A művészeti ágak sajátos történetisége - melynek
temporalitása eltér mind az abszolútum, mind a mitológia, mind pedig a naptár
időiségétől - viszont az előadásokban nem tematizálódik.
Azonban talán még fontosabb kérdés most az, hogy vajon reagál-e szerzőnk arra,
hogy az istenek és a mítoszok értelmezése és kifejezése eltérő lehet a művészeti ágak
szerint. Mit is jelent egy isten létmódja, ontológiai szerkezete egy adott művészeti
közegben? A művészet sajátos anyaga miképpen szabja meg egy mitologéma
kibontásának lehetőségeit? Hogyan "beszél el" egy mítoszt például a plasztika? Nos,
Schelling már ismertetett mitológiafelfogásában a költészet került a középpontba. E
"logocentrizmus" és Homérosz prioritásának kiemelése, az eposzok és az archaikus-
klasszikus plasztika kronológiai viszonyán túl, a görögség önértelmezésére
támaszkodik, melyet a Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobrához fűződő történet - mely
szerint a mester számára Homérosz Íliásza volt a példa - explicite ki is mond. Az
antikvitástól kezdve a mai napig Homérosz határozza meg a görög mitológiai
képzeteket, melyen lényegileg talán az sem változtat, hogy az utóbbi másfél évszázad
régészeti, történeti, nyelvészeti stb. kutatásai sok mindent feltártak a Homérosz előtti
korról, módosítva ezáltal a hagyományos elképzeléseket. Hiába tudunk ugyanis többet a
339 Az ifjú Friedrich Schlegel, aki a "görög költészet Winckelmann-ja" kívánt lenni, szintén átveszi a
modellt, mint erről már korai tanulmánya, a Von den Schulen der griechischen Poesie (A görög költészet
iskolái, 1794) is tanúskodik. (in: Studien des klassischen Altertums, Ferdinand Schöning, Paderborn -
München - Wien/Thomas-Verlag, Zürich, 1979, S. 3 ff., magyarul ld. Gond 17., 1998, 118. skk. o.)
Mindazonáltal Schlegel a görög költészet egészére is alkalmazza a módszert, nem csupán a drámára, mint
Schelling. Schlegelnél az ’iskola’ és a ’stílus’ fogalma helyett később a ’korszak’ (Zeitalter) fogalma kerül
előtérbe. Görögségre vonatkozó költészeti stílustörténetéhez és cikluselméletéhez, e modellnek a modern
költészetben lévő végtelen progressziótól való eltéréséhez ld. Ernst Behler bevezetőjét az idézett
Schlegel-kötetben (S. LXXIV ff., S. CII ff., S. CXIV ff.)
117