disszertáció - ELTE BTK disszertációk

legtökéletesebben, s ezt mutatja be Niobé szobra: " ... a Niobé-csoportban a művészet
[...] a legmagasabb rendű szépséget a halálban ábrázolja, és azt a nyugalmat, amely csak
az isteni természet sajátja, a halandó számára azonban elérhetetlen, ez utóbbi a halálban
nyerheti el, mintegy utalván arra, hogy a szépség legmagasabb rendű létébe való
átmenetnek a halandó vonatkozásában halálként kell megjelennie. Itt tehát a művészet
kettős értelemben szimbolikus; önmaga értelmezőjévé válik ugyanis, amennyiben a
Niobé-csoportban kifejezetten szemünk előtt áll az, amire minden művészet
törekszik." 332 Nem mást jelent mindez, mint hogy a halandó ember éppen a halálban
érheti el az isteni létmódot, s részesülhet annak örök szépségében és nyugalmában! 333
Azonban a halál csak a művészet által emelheti be az embert az isteni szférába, csak a
szobor révén nyerheti el a halandó az isteni időtlen jelenvalóságot. A nemes
egyszerűség, a csendes nagyság és a mély nyugalom, mely Winckelmann szerint az
antik istenszobor sajátja, s amelyet szerinte a belvederei Apollón reprezentál a
legtökéletesebben, Schellingnél magának a (szobrász)művészetnek lesz lényegi
meghatározottsága! 334 A halál a legmagasabb rendű létként jelenik meg, az élet
ideájaként, de csak annyiban, amennyiben borzalmát a művészet szépséggé
transzformálja. A szoborban ugyanis a halál nem elmúlásként ábrázolódik, nem
elvesztett jelenlétként, hanem a halhatatlanságba való átlépésként. Ahogy a költői szó a
homéroszi eposzok tanúsága szerint kiemeli a hőst a feledés elrejtő sötétjéből, úgy itt a
szobor teszi ugyanezt, mivel kimerevített pillanatszerűsége kiemelkedik az időbeliből. A
halál mint az élet ősmintaképe jelenik meg, a reális ideálissá válásának helyszíneként.
Az istenek mint idealitások pedig az emberi létezés archetípusaiként állnak előttünk,
olyan létlehetőség megtestesítőiként, mely a halandó számára a halálban nyílik meg. Az
elevenség és élet ideáját ezért az a nyugalom és csend teszi érzékelhetővé, melyet
332 Uo. [A fordításon módosítottam - S. D.]
333 A gondolat - más kontextusban - már a nyolcadik Dogmatizmus-levélben felbukkan. Ott így ír
Schelling: "A lét legfelső pillanata számunkra a nemlétbe való átmenet, a megsemmisülés pillanata." (i. m.
130. o.)
334 Schelling itt is idézi Winckelmann híressé vált leírását a valószínűsíthetően Leókharész (i. e. IV. sz.)
alkotta szoborról (Beschreibung des Apollo im Belvedere /1759/, magyarul ld.: A belvederei Apollón
leírása, in: Művészeti írások, Magyar Helikon, Budapest, 1978, 101. skk. o.) Érdemes megemlíteni, hogy
Winckelmann vállalkozásával, s általában a szoborleírás műfajával szemben szkeptikusan nyilatkozik Karl
Philipp Moritz In wie fern Kunstwerke beschrieben werden können? című írásában, mondván, hogy ennek
során a mű egysége felbomlik. Ezzel szemben Moritz szerint a képek és a szobrok a kontúrok révén
tulajdonképpen önmagukat írják le, mégpedig tökéletesebben, mint a szavak. (in: Monatsschrift der
Akademie der Künste und mechanischen Wissenschaften zu Berlin, 1789, 3. Bd., S. 3 ff.)
114