disszertáció - ELTE BTK disszertációk

IV. A művészeti ágak és a műfajok elmélete
Ebben a fejezetben Schellingnek a művészetek különféle formáiról kifejtett
gondolatait vesszük szemügyre. Először a képzőművészet és a költészet viszonyát
vizsgáljuk meg, különös tekintettel a mitológia és az istenalakok ábrázolására. A
vizsgálat vezérfonalául a Niobé-mítosz schellingi értelmezése kínálkozik. Ezután a
képzőművészeteken belül a zene, a festészet és a plasztika sajátos problematikájára
térünk ki. E művészeti ágak kérdésköre ismételten összefügg a művészetfilozófia
metafizikai alapzatával és a konstrukciós elvekkel. Végül a költészet világán belül az
egyes műnemek és műfajok felvázolásának összevetésére fordítjuk figyelmünket,
legfőképpen az eposz és a tragédia összehasonlító elemzésére.
1. A költészet és a képzőművészet
varázsolt.
"Élőből kővé a nagy istenek átka
Kőből élővé Praxitelész faragott." 325
Schelling az előadások harmadik szakaszában vázolja fel általánosságban a
művészet s a költészet szféráját. A művészet világának reális oldala a képzőművészet,
ideális oldala pedig a költészet, a beszélő művészet. Mivel a művészet teljes világa a
dolgok ősformáinak, ideáinak ábrázolása, ezért a két művészeti ág az univerzumnak a
reális és ideális oldalát mutatja, 326 mégpedig a reálisan tekintett ideákon, vagyis az
isteneken keresztül, hiszen a filozófiával szemben a művészetnek ez szolgál anyagául.
Schelling - mint már szó volt róla - a világteremtés aktusát az isteni szó, a Logosz által
közelíti meg, így a világ maga is beszéddé válik. A mitológia, mint a világ ősképeinek
ábrázolása, ezt a beszédet mutatja be, és ezért a reális oldalt alkotó plasztikus avagy
képzőművészet (plastische, bildende Kunst) és az ideális oldalt alkotó költészet avagy
beszélő művészet (Poesie, redende Kunst) mindegyike végső soron a beszéd felől
325 Ismeretlen költő epigrammája Praxitelész Niobé-szobrára az i. sz. I-III. századból (Görög Anthologia
XVI. 129, Horváth István Károly fordítása).
326 72. ill. 74. §
111