disszertáció - ELTE BTK disszertációk

ez az örök alak a görög istenek, az ősképiségében szemlélt természet tulajdonsága. 320 A
műalkotás pedig ezt a létet mutatja fel.
Másfelől a műalkotások - mint az abszolút műalkotás darabjai - részben el is
veszítik önállóságukat. Csakúgy, mint az istenek, ezek is csak részlegesen elkülönültek,
mert végső soron az átfogó totalitásban léteznek. A mű alkotója és a befogadó általános
esetben csak az individualitást, a partikularitást tartja szem előtt, míg az abszolútum
álláspontjára helyezkedő filozófus ismerheti a totalitásban létezés titkát. Filozófiai
perspektívából nézve egyszerre létezik az, ami időben és térben különváltan létezett, s
ez a művek saját világának megpillantását elveszi az alkotói és befogadói jelentől, hogy
aztán a retrospektív szemlélőnek adja vissza. Schelling elmélete ezáltal némiképp
elzárja az utat attól, hogy e művek döntően újat mondhassanak, esetleg felülírják azt a
koncepciót, amibe be lettek illesztve.
Ha az olümposzi istenvilágot nézzük, úgy azt látjuk, hogy Athéné és
Héphaisztosz, az égi és a földi Aphrodité kettőse, illetve Apollón és Hádész
szembeállítása egyaránt az ideális elvnek a reális feletti uralmát jelzik. Az anyagi, a
földi szépség és művészet csak halvány visszfénye az éginek. Az olümposzi konstrukció
és hierarchia tehát mitikus formában megfeleltethető a művészet filozófiai
szemléletének. Ám azt is látnunk kell, hogy az égi és a földi művészet koncepciója nem
vonul végig konzekvensen az előadáson, hanem a megkülönböztetés jórészt megmarad
a mitológia szintjén. Az égi és a földi szépség gondolata, vagyis Aphrodité már említett
kettős alakja viszont a szobrászat tárgyalásánál egy Winckelmanntól átvett
stílustörténeti sémába illeszkedik. 321 Winckelmann Az ókor művészetének történetében -
Scaliger nyomán a költészettel párhuzamba állítva - az antik görög képzőművészet öt
korszakát különbözteti meg, melyek a kezdet, a haladás, a csúcspont, a hanyatlás és a
vég fázisainak felelnek meg. 322 Az első a Pheidiasz előtti korszak, e régi stílus jellemzői
schellingi elmélet szerint - akárcsak Novalisnál - a művészi teremtőerő (künstlerische Schöpferkraft)
előképe és ősforrása (Vorbild und Urquell) éppenséggel a természetben meglévő produktivitásban
keresendő. (i. m. S. 583) E gondolat tehát némi elmozdulást is jelent a Művészetfilozófia
természetkoncepciójához képest, hiszen ott nincs kifejezetten szó természet és művész(et) ilyesfajta
viszonyáról. Mindehhez ld. Lothar Knatz: Die Philosophie der Kunst (in: Hans Jörg Sandkühler [Hrsg.]:
F. W. J. Schelling, J. B. Metzler, Stuttgart - Weimar, 1998, S. 119 ff.)
320 Ezen gondolat nagy jelentőséggel bírt a XX. század nagy ókortudósa, Walter F. Otto számára is, mint
arról alapvető munkája, a Görögország istenei is tanúskodik. (Ld. Die Götter Griechenlands id. kiadás S.
161 ff.)
321 124. § PhK 440 f. (305. sk. o.)
322 Ld. Geschichte der Kunst des Altertums (id. kiadás S. 207 ff., ill. 236). Vö. P. Szondi i. m. S. 40 ff.
107