disszertáció - ELTE BTK disszertációk

önaffirmációja, Isten logosza a mindent azonosságban magába rejtő kaotikus ősvilág
hangjává válik, melyet a költői szó artikulál megformált alakokká. Sajátos módon nem a
mitológia világa kerül a szó általi teremtés aktusa mögé, hanem épp fordítva: az isteni
beszéd jelenik meg magánvalósága szerint "preolümposzi nyelvként", melynek
rettenetét a költészet és a mítosz enyhíti és változtatja szépséggé!
A sors és a káosz képzetei után térjünk rá az istenfelfogás művészetelméleti
következményeire. Mint láthattuk, az Olümposz létrejötte megfeleltethető a szépség
világának genezisével. Az isteneknek az azonosságtól való elkülönböződése egyúttal a
művészet birodalmának létrejöttét eredményezi. Az istenek másfelől önálló világokként
állnak előttünk, saját törvényekkel és értelemmel. E jellemvonásuk örökítődik át a
műalkotásokra is. Ahogy a plasztika esetében Schelling megfogalmazza: "Minden
szobrászati alkotás egy önmagáért való világ (eine Welt für sich), amely - akárcsak az
univerzum - önmagában hordozza terét, és csak önmagából lehet értékelni és
megítélni ..." 317 Az esztétikai tárgy autonómiájának, sajátlétének megállapítása és evvel
párhuzamosan a nem-mimetikus műfelfogás kialakítása tehát összefügg a görög istenek
létmódjával. Még akkor is, ha természetesen nem hozható egyértelmű megfeleltetésbe
egy istenalak és egy adott műalkotás, ősképszerűségük mégis hasonló ontológiai
pozícióba helyezi őket. Éppen ezért Schelling az utánzáselv naturalisztikus formája
mellett kritikával illeti - a szerző iránti minden tisztelete ellenére - Winckelmann
elméletét is a görög művészet utánzásáról, mint azt A képzőművészeteknek a
természethez való viszonyáról című 1807-es beszéde is mutatja. 318 A művészetben nem a
dolgoknak leképeződése, hanem ősformája jelenítődik meg, időbeliségüktől
megkülönböztetett örök idealitásuk. A művészet, amennyiben valamit az igazi, tökéletes
szépség, vagyis a teljes létezés (das volle Daseyn) pillanatában ábrázol, úgy kiemeli azt
az időből - a Werden, a Vergehen világából -, és tiszta létében (Seyn), életének
örökkévalóságában jeleníti meg. 319 A Művészetfilozófia tanúsága szerint ez a tiszta lét,
317 127. § PhK 448 (313. o.) [A fordításon módosítottam - S. D.]
318 Ueber das Verhältniß der bildenden Künste zu der Natur (in: Ausgewählte Schriften Bd. 2: 1801-1803,
Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1995, S. 585 ff.) Ld. erről Schulz i. m. S. 264 ff., Baumgartner - Korten i.
m. S. 99, Kocziszky: Pán 132. skk. o.
319 I. m. S. 593. A beszéd egyik alapgondolata, hogy a (képző)művészet közvetítő kapocs a természet
(Natur) és a lélek (Seele) között, s ezt főképp alkotásesztétikai oldalról tárgyalja. A természet ugyanakkor
nem holt produktum, hanem élő és alkotó produktivitás, melynek áramló életéből a művészet kiemeli a
dolgot, és örökléttel bíróvá változtatja. A Nachahmungstheorie felett megfogalmazódó kritika ezért a
beszédben összekapcsolódik a holt, puszta formára redukált természet fogalmának bírálatával. A
106