disszertáció - ELTE BTK disszertációk
disszertáció - ELTE BTK disszertációk
disszertáció - ELTE BTK disszertációk
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
további nélkül a félelmetes és szörnyű fátummal, hanem csak ennek széppé és szelíddé<br />
enyhített formájával. Schelling szerint a végzet a homéroszi-hésziodoszi mitológiában<br />
átalakult, kilépett az identitásból, mégpedig a fantázia tevékenysége révén. Az eposz<br />
tárgyalása mégis mintegy "visszaveszi" ezt a mozgást, és újrakonstruálja az eredeti<br />
azonosságot az istenek és a sors között. Így az a helyzet áll elő, hogy az eposz valóban<br />
magának az abszolútumnak lesz a képe. 303 Csakhogy ez az abszolútum mégsem<br />
maradhatott a preolümposzi állapotban, mivelhogy költőileg átformáltatott. Ezért az<br />
eposzban a sors tulajdonképpen az istenek és az emberek felett áll, de azonos velük már<br />
nem lehet. Úgy vélem, hogy Schelling megoldásának következetlensége speciális<br />
esztétikai szempontból értelmezhető. Ugyanis a sors fogalma számára az egyik olyan<br />
pont, ahol eposz és dráma különbségét bemutatja, vagyis a mitológiai konstrukciót áttöri<br />
a műfajelméleti gondolatmenet. A következő fejezetben fogjuk ezt vizsgálat tárgyává<br />
tenni. 304<br />
Figyelemreméltó az emberi történések bevonása a sors és az istenek<br />
viszonylatába. Nemcsak az istenek, hanem az emberek, az eposz egész világa kerül a<br />
sorssal azonosságba. Schelling tehát az eposz elemzése során, érthető módon, az<br />
istenmitológia világát kibővíti a hérószmitológiával, mely a konstrukcióból jószerével<br />
hiányzott. Így viszont az emberi világ is hozzászövődik ahhoz az azonossághoz, mely az<br />
abszolútum sajátja. Isteni és emberi szféra az egyetlen mitológiai világban egybeolvad,<br />
jobban mondva még nem válik szét. Az idealitásában tekintett phüszisz az a közös talaj,<br />
melyből isteni és emberi egyaránt kisarjad. Ez viszont azt jelenti, hogy az eposzban<br />
nemcsak az istenek, hanem tulajdonképpen az emberek is reális idealitásra,<br />
ősképszerűségre tesznek szert. Új megvilágításba kerül ezáltal a homéroszi istenek<br />
antropomorfizmusa, hiszen ez végül is azonossá válik az emberek "theomorfizmusával".<br />
Schelling e tekintetben némiképp elmossa azt a határt az isteni és az emberi közötti,<br />
melyet Homérosz valójában eléggé élesen húzott meg. Ellenben elemzéséből két<br />
érdekes felismerés fakadhat. Egyrészt az archaikus plasztika ember- és<br />
istenábrázolásainak nagyfokú hasonlósága, illetve általában az istenszobor emberi<br />
formája új megvilágításba kerülhet. Ugyanis ezek után e szobrokat nem egyszerűen<br />
303 PhK 482 (346. o.)<br />
304 Azt viszont már most megállapíthatjuk, hogy a Schelling által említett Aiszkhülosz-darabban, az<br />
Oreszteia-trilógiában szereplő sors- és szükségszerűség-istennők, az Eumeniszekké enyhülő Erínüszek<br />
sem azonosíthatóak teljesen az olümposzi világ abszolút identitáspontjával.<br />
102
Change language