1993. xlvii. évfolyam 1. szám - Sopron

még azok közül is, akik másképp nem juthattak közönség elé 60(60).
Ehhez képest sokat javult a helyzet a Panoráma Kisgaléria megnyitásával. A Winkler út szerpentinjére nézı
üdülıszálló elıterének és lépcsıjének falaira két tucat képnek biztosított helyet a szálló igazgatója. A nem
erre a célra készült mesterséges világítás sem elhelyezésében, sem fényerejében nem mondható a
legjobbnak. Befogadóképessége a szomszédos presszóval együtt sem nagy. 1986. március 16-ától ennek
ellenére több találkozó színtere, kiállítás-megnyitóval egybekötve 61(61). Szalay dicséretre méltó
buzgalommal kereste meg azokat, akik hajlandók voltak termésüket itt bemutatni, sıt úttörésre is
vállalkozott, pl. a Perényi-hagyaték felkutatásával, illetve azzal, hogy a még csak ígéretes Mascher Róbert
munkáit bemutatta. A Sopron Szálló 1988-ban nyílt Kisgalériája ennél lényegesen jobb, de kívül esett a
Kör hatáskörén.
A mővészek bemutatkozásának nehézségei a színvonalra is visszahatnak, még csak azt sem lehet állítani,
hogy minden amatırnek megfelelnek ezek a lehetıségek. A hivatásosak számára az igazi helyszín a
Festıterem – volt. Mára csak a Várkerület 19-beli szőkös kiállítóhelyiség maradt, a Festıterem
felújításának és birtokba vételének fel-felcsillanó reményével 62(62).
Egy-két összejövetel a Caesar-házban, kiállítások egy szők kis lépcsıházban, nagyjából ez a mozgalom
helye Sopron mővészeti életében. Dehát mit is gondoljunk felıle, amikor összejöveteleit a Kisalföld még
1988-ban is „foglalkozásoknak” minısíti? 63(63) Mintha óvodáról lenne szó.
5. Már az elsı évben megmutatkozott, mennyire hátrányos a szilárd szervezet 14hiánya. Igrec Katalin 1982
novemberében 64(64): „Nagyon Szalay Csaba vállára nehezedik a program szervezése. Mi is tegyünk
valamit.” A vezetıség tagjai mind elfoglalt emberek, s ezért már a második félévnek a tervét sem tudták
igazán kidolgozni. A rajztanárnı óhaja a késıbbiekben sem igen teljesült.
Talán ezért is történt, hogy sokszor a legkézenfekvıbb módszert választották: hozzácsapódtak egy amúgy
is megtervezett rendezvényhez, legfeljebb „csemegeként” valakit – külön költség nélkül – kiemeltek onnan,
hogy a Kör tagjai elbeszélgethessenek vele 65(65).
A korszak formális közönségszervezésének jól jött az összejöveteleken föliratkozott érdeklıdık
címlistája 66(66). Ez azonban fantomközönség volt a javából. Soha sem lehetett úgy összehívni, hogy lám itt
van a Kör több mint kétszáz fıs tagsága, amellyel meg lehet tölteni a kultúrház kamaratermét. (Mellesleg:
mennyivel kevesebb ez a szám a hatvanas évekbeli tisztán képzımővészeti érdeklıdéső köri tagok
létszámánál!)
Ennek oka egyszerő: a havi találkozóknak a stencilezett meghívókban részletezett tárgysorozata mindig más
és más mővészetbarátok kíváncsiságát keltette föl. Elenyészıen csekély volt azoknak a száma, akik az
eredeti célok szerint, minden mővészet iránt érdeklıdtek. A listákon összeszámlálható nevek így csak
papíron adhattak nagyobb tömeget. A valóságban húszan-harmincan jelentek meg egy-egy alkalommal.
Beszélgetésre elég, de fizetı nézınek (mint pl. Takács Jenı ünneplése 1988-ban 67(67)) vagy „vattaként”
feszengtetıen kevés. Ennek bevallása azonban kellemetlen következményekkel járt volna a Kör számára,
ezért bizony néhányszor teljesen légbılkapott adatok olvashatók a közleményekben. Egy helyen – igaz, két
alkalomra elosztva – ezerfıs részvételrıl beszélnek 68(68), máskor meg a bánfalvi templom
15befogadóképességét növelik mintegy négyszeresére 69(69).
Nagy hiba volt beletörıdni a szervezetlenség állapotába. A Kör vezetıje is megpendítette néha, hogy
legalább a kirándulások szervezésének, az autóbusz, a szállások elıre lefoglalásának megkönnyítésére jó
9