16.01.2013 Views

1993. xlvii. évfolyam 1. szám - Sopron

1993. xlvii. évfolyam 1. szám - Sopron

1993. xlvii. évfolyam 1. szám - Sopron

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

még azok közül is, akik másképp nem juthattak közönség elé 60(60).

Ehhez képest sokat javult a helyzet a Panoráma Kisgaléria megnyitásával. A Winkler út szerpentinjére nézı

üdülıszálló elıterének és lépcsıjének falaira két tucat képnek biztosított helyet a szálló igazgatója. A nem

erre a célra készült mesterséges világítás sem elhelyezésében, sem fényerejében nem mondható a

legjobbnak. Befogadóképessége a szomszédos presszóval együtt sem nagy. 1986. március 16-ától ennek

ellenére több találkozó színtere, kiállítás-megnyitóval egybekötve 61(61). Szalay dicséretre méltó

buzgalommal kereste meg azokat, akik hajlandók voltak termésüket itt bemutatni, sıt úttörésre is

vállalkozott, pl. a Perényi-hagyaték felkutatásával, illetve azzal, hogy a még csak ígéretes Mascher Róbert

munkáit bemutatta. A Sopron Szálló 1988-ban nyílt Kisgalériája ennél lényegesen jobb, de kívül esett a

Kör hatáskörén.

A mővészek bemutatkozásának nehézségei a színvonalra is visszahatnak, még csak azt sem lehet állítani,

hogy minden amatırnek megfelelnek ezek a lehetıségek. A hivatásosak számára az igazi helyszín a

Festıterem – volt. Mára csak a Várkerület 19-beli szőkös kiállítóhelyiség maradt, a Festıterem

felújításának és birtokba vételének fel-felcsillanó reményével 62(62).

Egy-két összejövetel a Caesar-házban, kiállítások egy szők kis lépcsıházban, nagyjából ez a mozgalom

helye Sopron mővészeti életében. Dehát mit is gondoljunk felıle, amikor összejöveteleit a Kisalföld még

1988-ban is „foglalkozásoknak” minısíti? 63(63) Mintha óvodáról lenne szó.

5. Már az elsı évben megmutatkozott, mennyire hátrányos a szilárd szervezet 14hiánya. Igrec Katalin 1982

novemberében 64(64): „Nagyon Szalay Csaba vállára nehezedik a program szervezése. Mi is tegyünk

valamit.” A vezetıség tagjai mind elfoglalt emberek, s ezért már a második félévnek a tervét sem tudták

igazán kidolgozni. A rajztanárnı óhaja a késıbbiekben sem igen teljesült.

Talán ezért is történt, hogy sokszor a legkézenfekvıbb módszert választották: hozzácsapódtak egy amúgy

is megtervezett rendezvényhez, legfeljebb „csemegeként” valakit – külön költség nélkül – kiemeltek onnan,

hogy a Kör tagjai elbeszélgethessenek vele 65(65).

A korszak formális közönségszervezésének jól jött az összejöveteleken föliratkozott érdeklıdık

címlistája 66(66). Ez azonban fantomközönség volt a javából. Soha sem lehetett úgy összehívni, hogy lám itt

van a Kör több mint kétszáz fıs tagsága, amellyel meg lehet tölteni a kultúrház kamaratermét. (Mellesleg:

mennyivel kevesebb ez a szám a hatvanas évekbeli tisztán képzımővészeti érdeklıdéső köri tagok

létszámánál!)

Ennek oka egyszerő: a havi találkozóknak a stencilezett meghívókban részletezett tárgysorozata mindig más

és más mővészetbarátok kíváncsiságát keltette föl. Elenyészıen csekély volt azoknak a száma, akik az

eredeti célok szerint, minden mővészet iránt érdeklıdtek. A listákon összeszámlálható nevek így csak

papíron adhattak nagyobb tömeget. A valóságban húszan-harmincan jelentek meg egy-egy alkalommal.

Beszélgetésre elég, de fizetı nézınek (mint pl. Takács Jenı ünneplése 1988-ban 67(67)) vagy „vattaként”

feszengtetıen kevés. Ennek bevallása azonban kellemetlen következményekkel járt volna a Kör számára,

ezért bizony néhányszor teljesen légbılkapott adatok olvashatók a közleményekben. Egy helyen – igaz, két

alkalomra elosztva – ezerfıs részvételrıl beszélnek 68(68), máskor meg a bánfalvi templom

15befogadóképességét növelik mintegy négyszeresére 69(69).

Nagy hiba volt beletörıdni a szervezetlenség állapotába. A Kör vezetıje is megpendítette néha, hogy

legalább a kirándulások szervezésének, az autóbusz, a szállások elıre lefoglalásának megkönnyítésére jó

9

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!