SecureTrends - ComputerTrends magazin 2024.06.06.
A ComputerTrends magazin 2024. június 6-án megjelent lapszáma, SecureTrends melléklettel. A ComputerTrends magazin 2024. június 6-án megjelent lapszáma, SecureTrends melléklettel.
Csapatmunka és üzleti szemlélet Radó Gábor 2024 februárja óta vezeti a 4iG informatikai divízióját vezérigazgató-helyettesként, míg ezt megelőzően több évtizeden át a vállalatcsoport kereskedelmi igazgatójaként bizonyított. Jelenleg az IT divízió vezetőjeként kiemelt feladata az informatikai vállalatcsoport szervezeti szinergiáinak feltérképezése és kiaknázása. Sportolói múltja, különösen a vívásban szerzett junior válogatott és felnőtt magyar bajnoki döntős tapasztalatai, meghatározó szerepet játszottak életszemléletének kialakításában. Már fiatalon felismerte, hogy az alternatív megoldások elengedhetetlenek a sikerhez. Bár a vívásban elért eredményei kiemelkedőek, a sportág egyéni jellegéből fakadóan az nem biztosította számára a csapatjáték élményét. Éppen ezért karrierje során (Bull Magyarország Kft.-nél, a SAS Institute-nál és a Microsoft Magyarországnál, majd a 4iG elődjénél, a HUMANsoftnál) kiemelt figyelmet fordított a bizalom építésére és fenntartására, mind kollégáival és beszállító partnereivel, mind pedig ügyfeleivel. Radó hitvallása szerint a „megbízhatóság az egyik legnagyobb érték és üzleti előny, az ügyfélelégedettség kulcsa pedig az egyenes beszéd”. Keressük azokat a technológiákat, amelyekkel új szintre emelhetjük szolgáltatásainkat, melyek magas hozzáadott értéket jelentenek ügyfeleink számára, valamint folyamatosan megújuló szakmai kihívásokat biztosítanak kollégáinknak. Kiemelkedő munkáját tapasztalt és jól képzett szakembergárda támogatta és támogatja ma is, amely hozzásegíti őt az ügyféligények pontos megértéséhez és a legmegfelelőbb megoldások kialakításához. A 4iG csoportnál megtalálta azt az üzletvezérelt megközelítést, amely lehetővé teszi a cégcsoport szinergiáinak kihasználását, új lehetőségeket nyitva meg a magyar piacon. Radó Gábor kiemelt fontosságot tulajdonít a cégcsoporton belüli együttműködésnek, mellyel a 4iG IT rendszerintegrátorként egyedi, összetett ügyféligényeket is képes kielégíteni, melynek előnyeiből nemcsak a nagyvállalatok, hanem intézményi partnerek is profitálhatnak. Az informatika és a távközlési szolgáltatások összefonódása új lehetőségeket nyit meg; a felhőszolgáltatások, a blokklánc-technológia és a mesterséges intelligencia, egyre inkább szolgáltatásalapúvá alakítják a piacot, míg a fintech megoldások új növekedési lehetőségeket biztosítanak. Radó Gábor szerint átalakultak az üzleti igények: ma már másként kell megszólítani a különböző célcsoportokat, legyen szó lakossági, vállalati vagy akár a kormányzati szektorhoz tartozó szereplőkről. A 4iG a digitalizáció élvonalába tartozik, Ipar 4.0 termékeivel és szolgáltatásaival erősíti ügyfelei versenyképességét. A digitális iker (Digital Twin) megoldása lehetővé teszi komplett gyárcsarnokok és gyártósorok digitalizálását és optimalizálását, míg az önvezető targoncák (AGV) és IoT szolgáltatások révén a munkaerőhiány kezelésére és a munkavállalók biztonságának növelésére is megoldást kínál. A Digitális Állampolgárság Program révén például teljes egészében fizikai jelenlét nélkül intézhetik majd ügyeiket az állampolgárok, hasonlóan a mobil banki alkalmazásokhoz. A cégcsoport számára kiemelt jelentőségű, hogy a jövő technológiáival segítse a múlt felderítését, így jelentős szerepet vállal kulturális örökségünk feltárásában és megőrzésében: többek között a Seuso-kincs digitalizálásában és bemutatásában, a Margit-negyed virtuális helytörténeti kiállításának megvalósításában és a Visegrád Reneszánsza programban, történelmi lenyomatot hagyva az utókornak. Radó Gábor három gyermek édesapjaként magánemberként és vállalatvezetőként is kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra és a társadalmi szerepvállalásra. A 4iG IT üzletága a Z generáció tagjait gyakornoki programokkal és képzésekkel várja, hogy friss látásmódjukkal hozzájáruljanak a folyamatos megújuláshoz. 2024. június | ComputerTrends | 11
KIS ENDRE TECH/AI IBM THINK 2024 Nyílt innováció watsonx platformon A vállalati mesterséges intelligenciát nyitottabbá, költséghatékonyabbá és rugalmasabbá tevő adat- és automatizációs képességeket jelentett be az IBM. A szállító éves konferenciáján premierezett a watsonx AI asszisztensek új osztálya is. Szilárd meggyőződésünk, hogy a mesterséges intelligencia terén nyílt innovációt szükséges megvalósítanunk – mondta Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatója a Think 2024 konferencia nyitó előadásában, amelyben az egy évvel ezelőtt bemutatott watsonx platform új képességeit jelentette be. – A nyílt forráskód erejével ugyanazt akarjuk elérni a mesterséges intelligenciával is, amit a Linux és az OpenShift esetében már sikerrel megvalósítottunk. A nyitottság ugyanis azt jelenti, hogy még több szem figyeli a kódot, több elme foglalkozik a problémákkal, és több kéz dolgozik a megoldásokon. Ahhoz, hogy bármely technológia térhódítása felgyorsuljon és alkalmazása általánossá váljon, – állandó növekményes hozzájárulások útján, hasonlóan ahhoz, ahogyan a nyílt forráskódú szoftverfejlesztés is működik évtizedek óta. Az InstructLab segítségével a vállalati fejlesztők a specifikus üzleti terület vagy iparág igényeihez illeszkedő modelleket építhetnek saját adataikkal, így a mesterséges intelligencia alkalmazásából közvetlenül nyerhetnek értéket. Az IBM ezeket a nyílt forráskódú hozzájárulásokat watsonx.ai platformjával és az új Red Hat Enterprise Linux AI (RHEL AI) megoldással is integrálja, hogy a bennük rejlő lehetőségeket más fejlesztők, vállalatok is kiaknázhassák (lásd Mint a felhő, hibrid az AI is című cikkünket a Red Hat Summit konferenciájáról ugyanebben a lapszámban). Ezzel egy időben az IBM Consulting is új gyakorlatot jelentett be, amely az InstructLab alkalmazásában, az AI modellek saját adatokkal történő, célirányos tanításában, az üzlet igényei szerint meghatározott költség- és teljesítménykövetelmények szerinti skálázásában segíti a szervezeteket. Think 2024: Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatójának nyitó előadása három dolgot, a versenyt, az innovációt és a biztonságot kell egyensúlyba hozni. A nyílt forráskód kiváló módja annak, hogy ezt az egyensúlyt mindháromra nézve elérjük. Május végén Bostonban megtartott éves konferenciáján az IBM ez irányú elkötelezettségét tovább erősítve nyílt forráskódúvá tette legfejlettebb és legnagyobb teljesítményű Granite nyelvi és kódoló modelljeinek családját. Lépésével az ügyfeleket, a fejlesztőket és a szakértőket világszerte arra invitálja, hogy építsenek a Granite modellek erősségeire, és fedezzenek fel új lehetőségeket az AI vállalati alkalmazásában, mondta a szállító. A Hugging Face és a GitHub együttműködési platformján is Apache 2.0 licencek alapján elérhető, nyílt forráskódú modellek a fejlesztési folyamatot, a minőséget, az átláthatóságot és a hatékonyságot tekintve egyaránt kiemelkednek, mondta az IBM. Választékuk a 3 milliárd paraméteres modellektől kezdve a 34 milliárd paraméteres modellekig ível, amelyek alap- és utasítás követő változatban is elérhetők, így olyan feladatokra is alkalmasak, mint például az összetett alkalmazásmodernizáció, a kódgenerálás és -dokumentálás, a hibajavítás és a kódtárak karbantartása. A kódgeneráló modellek, amelyeket az IBM 116 programozási nyelven tanított, a nyílt forráskódú nagy nyelvi modellek (LLM-ek) mezőnyében rendre csúcsteljesítményt érnek el a teszteken, amelyek eredményét a szállító a konferencián ismertette. Nem sokkal korábban az IBM és a Red Hat bejelentette InstructLab módszertanát is, amely lehetővé teszi az alapmodellek folyamatos fejlesztését AI asszisztensek a homokozón túl Jóllehet az ezer főnél nagyobb vállalatok 42 százaléka már bevezette a mesterséges intelligenciát, azon szervezetek aránya is eléri a 40 százalékot, amelyek kísérleteznek ugyan a technológiával, de AI modelljeiket még nem tudják éles környezetben használni. A fejlesztői homokozóban ragadt vállalatoknak az IBM most egy sor újdonságot jelentett be a watsonx asszisztensek családjában, a watsonx Orchestrate friss képességével pedig a fejlesztők saját AI asszisztenseiket is elkészíthetik majd a különböző vállalati területek számára. Az új AI asszisztensek között bemutatkozó Code Assistant for Enterprise Java Applications várhatóan idén októbertől lesz elérhető, az IBM rendszeréhez 12 | ComputerTrends | 2024. június
- Page 1 and 2: AZ INFORMATIKA MAGAZINJA 2024 • J
- Page 3 and 4: Tartalom 8 4 Idén 15. alkalommal r
- Page 5 and 6: Hidakat építünk a technológiai
- Page 7 and 8: SECURETRENDS nológiákkal kapcsola
- Page 9 and 10: SECURETRENDS A Check Point magyaror
- Page 11 and 12: SECURETRENDS forrás: symantec-ente
- Page 13 and 14: SECURETRENDS Ha a támadók napokat
- Page 15 and 16: SECURETRENDS személyazonosság- é
- Page 17 and 18: SECURETRENDS hosszadalmas feladat,
- Page 19 and 20: Hogyan lesz üzleti előny a kiberb
- Page 21 and 22: SECURETRENDS CT: Van olyan tendenci
- Page 23 and 24: SECURETRENDS CT: Vannak jelentős k
- Page 25 and 26: SECURETRENDS innovatív kiberbizton
- Page 27 and 28: FEJLÉC 2024. június | ComputerTre
- Page 30 and 31: Tartalom 8 CÍMLAPUNKON 5 TC2 - SAP
- Page 32 and 33: SAP konverzió két lépésben az A
- Page 34 and 35: 2024. október 9-10. Inárcs, Flow
- Page 36 and 37: AKTUÁLIS szert alakít ki, a megl
- Page 40 and 41: TECH/AI IBM watsonx Orchestrate: ú
- Page 42 and 43: TECH/AI folyó szöveget gyártson.
- Page 44 and 45: TECH/AI donú, magáncélra is hasz
- Page 46 and 47: TECH/AI ...és Ashesh Badani, term
- Page 48 and 49: TECH/AI nagyobb átviteli sebesség
- Page 50 and 51: ÜZLET Standard & Poor's Ratings Se
- Page 52: PYTHON haladó Adatvizualizáció,
KIS

ENDRE

TECH/AI

IBM THINK 2024

Nyílt innováció

watsonx platformon

A vállalati mesterséges intelligenciát nyitottabbá, költséghatékonyabbá és

rugalmasabbá tevő adat- és automatizációs képességeket jelentett be az IBM. A szállító

éves konferenciáján premierezett a watsonx AI asszisztensek új osztálya is.

Szilárd meggyőződésünk, hogy a

mesterséges intelligencia terén

nyílt innovációt szükséges megvalósítanunk

– mondta Arvind Krishna,

az IBM vezérigazgatója a Think 2024

konferencia nyitó előadásában,

amelyben az egy évvel ezelőtt bemutatott

watsonx platform új képességeit

jelentette be. – A nyílt forráskód

erejével ugyanazt akarjuk elérni a

mesterséges intelligenciával is, amit

a Linux és az OpenShift esetében már

sikerrel megvalósítottunk. A nyitottság

ugyanis azt jelenti, hogy még több szem

figyeli a kódot, több elme foglalkozik a

problémákkal, és több kéz dolgozik a

megoldásokon. Ahhoz, hogy bármely

technológia térhódítása felgyorsuljon

és alkalmazása általánossá váljon,

– állandó növekményes hozzájárulások

útján, hasonlóan ahhoz, ahogyan a nyílt

forráskódú szoftverfejlesztés is működik

évtizedek óta.

Az InstructLab segítségével a vállalati

fejlesztők a specifikus üzleti terület vagy

iparág igényeihez illeszkedő modelleket

építhetnek saját adataikkal, így a

mesterséges intelligencia alkalmazásából

közvetlenül nyerhetnek értéket. Az

IBM ezeket a nyílt forráskódú hozzájárulásokat

watsonx.ai platformjával és az

új Red Hat Enterprise Linux AI (RHEL AI)

megoldással is integrálja, hogy a bennük

rejlő lehetőségeket más fejlesztők,

vállalatok is kiaknázhassák (lásd Mint

a felhő, hibrid az AI is című cikkünket a

Red Hat Summit konferenciájáról ugyanebben

a lapszámban).

Ezzel egy időben az IBM Consulting

is új gyakorlatot jelentett be, amely

az InstructLab alkalmazásában, az AI

modellek saját adatokkal történő, célirányos

tanításában, az üzlet igényei szerint

meghatározott költség- és teljesítménykövetelmények

szerinti skálázásában

segíti a szervezeteket.

Think 2024: Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatójának nyitó előadása

három dolgot, a versenyt, az innovációt

és a biztonságot kell egyensúlyba hozni.

A nyílt forráskód kiváló módja annak,

hogy ezt az egyensúlyt mindháromra

nézve elérjük.

Május végén Bostonban megtartott

éves konferenciáján az IBM ez irányú

elkötelezettségét tovább erősítve nyílt

forráskódúvá tette legfejlettebb és

legnagyobb teljesítményű Granite nyelvi

és kódoló modelljeinek családját. Lépésével

az ügyfeleket, a fejlesztőket és a

szakértőket világszerte arra invitálja,

hogy építsenek a Granite modellek

erősségeire, és fedezzenek fel új lehetőségeket

az AI vállalati alkalmazásában,

mondta a szállító.

A Hugging Face és a GitHub együttműködési

platformján is Apache 2.0

licencek alapján elérhető, nyílt forráskódú

modellek a fejlesztési folyamatot,

a minőséget, az átláthatóságot és a

hatékonyságot tekintve egyaránt kiemelkednek,

mondta az IBM. Választékuk

a 3 milliárd paraméteres modellektől

kezdve a 34 milliárd paraméteres

modellekig ível, amelyek alap- és

utasítás követő változatban is elérhetők,

így olyan feladatokra is alkalmasak,

mint például az összetett alkalmazásmodernizáció,

a kódgenerálás és -dokumentálás,

a hibajavítás és a kódtárak

karbantartása. A kódgeneráló modellek,

amelyeket az IBM 116 programozási

nyelven tanított, a nyílt forráskódú nagy

nyelvi modellek (LLM-ek) mezőnyében

rendre csúcsteljesítményt érnek el a

teszteken, amelyek eredményét a szállító

a konferencián ismertette.

Nem sokkal korábban az IBM és

a Red Hat bejelentette InstructLab

módszertanát is, amely lehetővé teszi

az alapmodellek folyamatos fejlesztését

AI asszisztensek

a homokozón túl

Jóllehet az ezer főnél nagyobb vállalatok

42 százaléka már bevezette a mesterséges

intelligenciát, azon szervezetek

aránya is eléri a 40 százalékot, amelyek

kísérleteznek ugyan a technológiával,

de AI modelljeiket még nem tudják éles

környezetben használni. A fejlesztői

homokozóban ragadt vállalatoknak az

IBM most egy sor újdonságot jelentett be

a watsonx asszisztensek családjában, a

watsonx Orchestrate friss képességével

pedig a fejlesztők saját AI asszisztenseiket

is elkészíthetik majd a különböző

vállalati területek számára.

Az új AI asszisztensek között bemutatkozó

Code Assistant for Enterprise Java

Applications várhatóan idén októbertől

lesz elérhető, az IBM rendszeréhez

12 | ComputerTrends | 2024. június