Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

A kísértéstől csak egy módon szabadulhatunk, úgy, hogy
engedjünk neki.
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
TIZENEGYEDIK FEJEZET
GINGER ÉS BLAKE
Marna magából kikelve várt ránk a Santa Barbara-i reptéren.
Életében nem láttam ilyen elhanyagoltan: a lófarka ziláltan,
féloldalasan állt a feje búbján, és nem tűsarkú volt rajta, hanem
lapos sarkú strapacipő.
Füstüveg ablakos Sedant béreltünk, és Blake sziklákra épült
házához hajtottunk. Nem lepődtem meg, amikor híradós kocsit
pillantottam meg a zárt kapu előtt, hiszen Blake hírességnek
számított a városban. Milliárdos apja épp most dobta fel a talpát,
busás vagyont hagyva az extrém sportok helyi sztárjára, aki a múlt
héten jegyezte el egy tehetős család bombázó örökösnőjét. Ami
pedig Michelle-t illeti…
– Álljunk ki a kocsival az útszélre – suttogtam.
Leállósáv ugyan nem volt, de azért megálltunk, hogy lássuk, mi
az ábra. Nem egészen egy kilométerre voltunk a villától, ezért ki
kellett terjesztenem a látásomat, hogy felmérjem a terepet.
– Már csak ez hiányzott – morogta Kai.
A híradós kocsi előtt ugyanis vörös sportautó parkolt, és előtte
szőke bombázó járt fel-alá.
– Hűha! – kiáltottam el magam az aurája láttán, ami méregzöld
féltékenység és szürke kavargás elegye volt.
– Ez ő? – kérdezte Marna.