Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Megéreztem – mondtam. – Jay-é.
– A francba! – Lehuppant az ágyra, és miközben csak ült ott
mereven a hír súlya alatt, beletúrt a hajába. Ijedten pillantott
körbe a helyiségben, mintha nem fogná fel, hová csöppent, aztán
két kezébe temette az arcát.
Egyetlen borzasztó pillanatig azt hittem, sírni látom, amibe a
szívem szakadt volna meg. Hanem amikor felnézett, a szeme vörös
volt ugyan, de száraz. Rettenetesen éreztem magam, hogy nekem
kell mindenkinek továbbadnom ezt a vérfagyasztó hírt. Bizonyos
értelemben az egész az én hibám volt. Ha aznap éjjel nem viszem el
az ikreket Jay klubjába…
– Gyere ide – mondta Kaidan, és kinyújtotta felém a kezét.
Hagytam, hogy az ölébe vonjon. Átkaroltam a nyakát.
– Nem te tehetsz róla.
– Honnan találtad ki, hogy erre gondolok? – hüppögtem.
– Hiszen lerí az arcodról, hogy furdal a lelkiismeret. Holott
nincs miért. Jobb az ilyet minél hamarabb megtudni.
Szó mi szó, Jay máris megkezdte a készülődést a gyerek
fogadására, ami rendjén is volt, a dolog többi vonatkozása azonban
egyáltalán nem volt oké. Képtelen voltam elképzelni az életemet
Marna mosolya nélkül. Arról nem beszélve, mekkora
igazságtalanság a sorstól, hogy csak most kezdődött a szerelmük,
és máris el kell válniuk. A baba meg a mamája nélkül marad, mint
mi valamennyien. Hogyne éreztem volna bűntudatot emiatt?
– Az én hibám, hogy összejöttek. Nem is álmodtam, hogy ilyen
gyorsan követik egymást az események. Ha tudom, hogy Marna
teherbe eshet…
– Nyugi, Anna! Ezek ketten mindig is csípték egymást, nem
igaz? Borzalmas ez az egész, de nem fordíthatod vissza az idő
kerekét.
Kaidan még ilyen lelombozva is nyugalmat és erőt sugárzott.
Hagytam, hogy átöleljen, de a magam érzéseit visszafogtam. Annyi
minden történt körülöttünk, és annyi minden forgott kockán.
Amilyen hamar lehet, Santa Barbarába kellett érnünk. Ráadásul
mindkettőnknek volt miért aggódnunk.