Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

A következő pillanatban Kaidan káromkodni kezdett a hátam
mögött. Visszafordulva láttam, hogy ugyanarra a démonszellemre
bámul, aki tíz perccel ezelőtt hagyott itt bennünket.
– Nos, amint látod, túl vagyok a dolgon – vetette oda unottan
az átokfajzatnak.
A suttogó most engem vett szemügyre. Bár magam elé fogtam a
takarót, de a legszívesebben jobban mögé bújok, ha meg merek
moccanni.
A szellem telepatikusán közölhetett valamit Kaidannal, mert ő
undokul így felelt neki:
– Menj, tedd meg!
Miután a suttogó elhussant, Kaidan felsóhajtott.
– Ment jelenteni Pharzuphnak – morogta.
Óriási gombócot éreztem a torkomban, nyeltem hát egyet. Kai
lehajolt, hogy összeszedegesse elhajigált ruháimat. Elém dobta,
aztán eltűnt a fürdőszobában.
Miközben öltöztem, egyre ugyanaz a mondat motoszkált a
fejemben: Kaidan vagy a világ jövője? Ma megmenekültem ettől a
választástól, ám ahogy a dolgok álltak, előbb-utóbb szembesülnöm
kellett vele. Valóban az lenne a helyes út, amelyik az ő életét
követelné? Megint könnyek gyűltek a szememben, de
visszaparancsoltam őket. Közömbös arcot vágtam, és behunytam a
szemem.
Kérlek, Istenem, ne kényszeríts döntés elé! – kérleltem az Urat.