Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Kaidan közelebb lépett hozzám. Mikor a suttogó újra felhördült
azon a förtelmes, pokoli torokhangján, orromat fintorgatva
rászóltam. A pánik és a csalódás merésszé tett.
– Muszáj neked itt rontanod a levegőt? – ripakodtam rá. –
Elvonod a figyelmünket.
Fogd be! – felelte. – Mintha bizony szívesen lennék veletek,
unalmas óriásnépséggel.
– Akkor viszont kopj le! – reccsent rá Kaidan is. – Már
majdnem végeztem. Különben is, javaslom, menj át a 108-as
szobába, sokkal érdekesebbnek találnád.
Ez szemlátomást felkeltette a démonszellem érdeklődését.
Először támadt fel bennem a remény szikrája, amióta Kaidan és a
suttogó rám rontott. A démon előbb lebénult a meglepetéstől, majd
fel-le himbálózott.
És nem árultok be? – kérdezte.
– Mármint miért? – förmedt rá Kaidan türelmetlenül. –
Teljesítetted a kötelességedet. Segítettél megtalálni a csajt, hogy
elvegyem a szüzességét. Semmi dolgod itt többé. Én is jobban
végezném a magamét, ha nem köröznél itt fölöttem.
A démonszellem elgondolkozott ezen pár pillanatig, aztán
megfordult, és áthussant a falon.
Levegőt venni is alig mertem, miután négyszemközt maradtam
Kaidannal. Egy teljes percig némán meredtünk az üres falra,
mielőtt leroskadt mellém az ágyra, és arcát egy párnába fúrva
felüvöltött. Betakaróztam, és újabb párnát vetettem formás, pucér
fenekére.
A szívem hevesen zakatolt, és a fejemben is káosz uralkodott.
Mikor Kaidan kinyújtotta a karját, és közel húzott magához, majd
arcát a takaróba rejtette az ölem táján, hozzáérni sem mertem.
Le kellett volna állnom, Anna – mondta elhaló hangon. Ez
könnyeket csalt a szemembe. – Itt és most megesküszöm, hogy
inkább meghalok, semhogy akaratod ellenére erőszakot kövessek
el rajtad. Kérlek, mondd, hogy hiszel nekem!
– Hiszek, igen, hiszek! – Hittem is, ennek ellenére még mindig
remegtem az előbbiektől. Legfőképpen a hercegekre haragudtam,