Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

bujdokolnék, beülhetnék az iskolapadba. Apu is ezt támogatja.
Mellesleg az egyetemista bulikon a diákokat is ivászatra
csábíthatnám. Így talán a hercegeket is sikerülne leráznom.
Elmentem hát Blacksburgbe, és mivel a kolesz még nem nyitott
ki, megszálltam egy hotelben.
Kolesz, egyetem. Mindez látszólag karnyújtásnyira volt tőlem,
ám csak látszólag. Még a város egyetemi légköre sem dobott fel
eléggé.
Egész éjjel csak hánykolódtam, nem jött álom a szememre.
Hiába működött a légkondi, teljesen leizzadtam. Minden porcikám
sajgott. Legszívesebben nekivágtam volna az éjszakának, hogy
fájdalomcsillapítót vegyek, de attól tartottam, nem tudnám
megállni, hogy be ne vegyem mindet. Hajnali hatkor kopogtatás
ébresztett fel kusza, zavaros álmomból.
A paplanba gabalyodva hevertem az ágyon, és most vadul
dörömbölni kezdett a szívem. Felkászálódtam valahogyan, aztán
felkaptam az éjjeliszekrényről a sokkolót meg a kést. Ennek a
hotelnek nem volt udvarra nyíló ajtaja, amin elmenekülhettem
volna. Gondolataim szélsebesen követték egymást.
Thamuz fiai találhattak rám? Kope alaposan ellátta az egyik
baját… nem lehettek még a nyomomban. A hotelszemélyzet nem
kopogtat ilyen korán. Mindenképpen óriás vagy herceg állhat az
ajtó mögött. Meglehet, a suttogók bukkantak a nyomomra, mialatt
aludtam. Marek vagy Caterina lenne az megint? Erőt vettem
magamon, és kiterjesztettem hallásomat az ajtón túlra.
– Ki az? – hebegtem.
– Kaidan Rowe. Pharzuph fia.
Megállt bennem az ütő. Valóban az ő hangját hallottam.
Hanem miért ilyen rideg? És mi a fenét keres itt? Az ajtó mellett
termettem, amin nem volt kémlelőnyílás.
Reszketve álltam a túloldalon.
– Miért jöttél?
– Beszélnem kell veled. Engedj be!
Vagy valóban ő volt az, vagy valaki magára öltötte az ő alakját.
– Nem akarlak bántani.