Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Kope nem felelt, csak szomorúan rám villantotta a szemét.
Roanoke közelében még nem voltam teljesen magamnál, de
már egészen jól voltam.
– Vajon hogy boldogul Zania? – jegyeztem meg.
Kope arcán félszeg mosoly jelent meg, ebben nem tévedtem.
– Az apád Bostonban helyezte el. Nem tudom, hogyan csinálta,
de egy közeli kolostor belement, hogy kiadjon neki egy szobát.
– Bostonban van? – hajoltam előre. – De hát ez szuper!
– Igen. Totál kivirult most, hogy távol lehet az apjától… és a
szesztől.
– Hozzád viszont közel.
Démonjele felizzott, és le nem vette volna szemét az útról.
Zavarában megnyalta az ajkát. Legszívesebben megkérdeztem
volna, vajon Zaniát is megcsókolta-e? Már erre a gondolatra is
lángba borult a képem. Marna bizonyára minden további nélkül
nekiszegezte volna a kérdést, mi azonban nem álltunk ilyen
viszonyban, főleg azóta, hogy engem viszont lesmárolt.
– Kedveled őt, ugye? – kérdeztem meg azért.
– Nagyon, de nagyon kedvelem, Anna!
E szavakban annyi szenvedély sistergett, hogy beleborzongtam.
Mikor ismét az útra szegezte a tekintetét, kinéztem az utastér
ablakán. Akár lesmárolta Zaniát, akár nem, nem volt kérdés,
mennyire akarja.
Felpityegett a mobilom, újabb SMS érkezett, jócskán
megugrasztva a pulzusomat. Az üzenetet Marek küldte.
Nem tudom lerázni Catet. Nem tudom, hol a másik 2 társam.
Nem biztonságos találkoznunk.
Vadul dobogó szívvel latolgattam, bűnös-e a történtekben vagy
totál ártatlan. Kope-nak is felolvastam az SMS-t, aztán szótlanul
agyaltunk rajta. Lényem angyali oldala másra sem vágyott, mint
hogy higgyen Maréknek, démoni örökségem azonban arra intett,
hogy ne vegyem be ezt az olcsó dumát.
– Nem válaszolok neki, és többé nem is keresem vele a
kapcsolatot – szögeztem le.
– Jól teszed – helyeselt Kope.