Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

szorítás, és a fejemet is szabadon mozgathattam. Azt hittem
álmodom. Kábán az oldalamra gördültem, a hátam azonban
egyetlen lángoló, perzselő fájdalom volt.
Egy futó pillanatra azt hittem, csak képzelem, ami elködösülő
szemem előtt zajlik.
Mert egy harmadik pasi is megjelent a motelszobában, ő szállt
szembe a két óriással. Teljesen feketébe öltözött, arcát símaszk,
kezét fekete kesztyű takarta. Mozgása és termete azonban ismerős
volt valahonnan.
Kopano volt az! Elöntött a hála, ahogy erre rájöttem.
Eddig soha nem voltam tanúja, milyen, amikor totál
szabadjára engedi a haragját. Thamuz fiainak esélyük sem volt
vele szemben. Akkor lopózhatott be, amikor begőzölve engem
püföltek. Most begazolva igyekeztek kikerülni súlyos
ökölcsapásait. Kope a padlóra döntötte az egyiket, lefogta, és ütni
kezdte. A másik azonban a zsebébe nyúlt ezalatt. Ezüst villant.
Testem minden tiltakozása ellenére talpra szökkentem.
Megragadtam a zsebemből kiálló sokkolót, és a pasi bordájához
szorítva megnyomtam a gombját. Magas hangon felkiáltott, ahogy
az áram átcikázott az idegrendszerén, aztán bénultan elzuhant a
padlón. Kope-ra néztem. Csaknem rókázni kezdtem, mert
fröcsögött körülötte a vér.
Az én kedves, derék barátom elvesztette a fejét. Úrrá lett rajta a
harag.
– Hagyd abba!
Az oldalához botorkáltam, miközben megpróbáltam kikerülni
szélsebesen dolgozó öklét. Nem akartam kimondani a nevét, mert
bár a testvérek látták a démonjelét, az arcát símaszk takarta.
– Hagyd abba! – imbolyogva megragadtam a tarkóját, mialatt
másik kezemmel széles vállába fogóztam. – Hagyd abba! Mennünk
kell! – kiáltottam rá, és megráztam.
Érintésem és hangom együtt megtette a magáét, mert tényleg
leállt. Az alatta heverő vérző pasasra meredve fojtott hörgés
szakadt fel a torkából. Ellenfelében alig volt már élet. A szemem
sarkából láttam, hogyan tápászkodik fel a tesója, és próbál felülni.