Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Eddig mindig az ő tanácsában és értesüléseiben bíztam.
Egymagamban értéktelen porszemnek, nyamvadt kis senkinek
éreztem magam. Egyre azt kérdezgettem magamtól, mit akarhatna
tőlem apu, ha itt lenne.
Pedig ideje lett volna elkezdeni a bulit. Sokat gondolkodtam
Marékén is, Shax fián. Vajon mellettünk áll-e vagy sem?
Megembereltem magam, és elhatároztam, hogy mindenképpen
kiderítem.
Lehetett még az Államokban, de Európába is visszamehetett.
Hajlandó leszek-e utánamenni a Cseh Köztársaságba?
Igen, erre is elszántam magam.
Ehhez azonban több infóra volt szükségem: egy címre vagy
telefonszámra. Kinek vannak kapcsolatai az óriások vagy hercegek
körében, akiben meg is bízhatom?
Kopano például ilyen, jutott eszembe. A fivérei továbbra is
Afrikában élnek az apjával, Alocerrel. Ők talán
utánakérdezhetnének Marek elérhetőségének.
Apu számtalanszor figyelmeztetett, hogy a telefon nem
biztonságos, hiába használt csicsás, katonai minőségű kütyüket.
Egy ilyen pillanatban azonban nem tehettem mást, mint rábíztam
magam az általa kigondolt biztonsági szabályokra és a
gondviselésre.
Felhívtam Kopanót. Rögtön beleszólt a vonalba. Aggódó volt a
hangja, talán mert időtlen idők óta nem hívtam.
– Minden oké? – Jó volt hallani a megnyugtató dörmögését.
– Igen, de segítségre lenne szükségem. – Nagy levegőt vettem,
beszámoltam neki Marek és Caterina látogatásáról, meg arról,
hogy meg szeretném találni Mareket.
– Mindjárt körbetelefonálok, aztán visszahívlak.
Kinyomtam a mobilt. Hálás voltam, amiért zokszó nélkül
felajánlotta a segítségét. Mialatt a hívására vártam, visszatértem a
sztrádára, mert nem akartam túl sokáig vesztegelni egy helyen. Fél
óra múlva jelentkezett.
– Megvan a szám. Elküldöm SMS-ben.
– Angyal vagy, Kope! – mosolyodtam el örömömben.