Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

HETEDIK. FEJEZET
JAY JÖVŐJE
Másnap reggel kialvatlanul, rosszkedvűen ébredtem. Joggal, mert
csupán pillanatokra volt részem az álom jótéteményeiben.
Mindenekelőtt Pattinak küldtem egy SMS-t:
Jól vgy?
Igen, és te?
Szu/ül – írtam vissza.
Több üzenetet nem küldtünk, és az eddigieket is mind
töröltem. Közben visszakívántam a régi időket, amikor minden
következmény nélkül mondhattam neki, hogy szeretem. Mit nem
adtam volna azért, ha békén üldögélhettünk volna együtt a
balkonunkon ezen a reggelen, a kávénkat kortyolgatva, mint ahogy
szoktuk, és az egyetemi terveimről meg más hétköznapi ügyekről
trécselhettünk volna.
Újabb SMS-t küldtem apunak.
Most sem válaszolt, amitől még idegesebb lettem. Úgy éreztem,
megrekedtem a pokol tornácán, és fogalmam sem volt, hogyan
kerülhetek ki onnan. Úgy döntöttem, hogy Cartersville-ben
beugrom a lakásunkra a postánkért. Valószínűleg nem volt a
legokosabb húzás, de igyekeztem vigyázni. A környékre érve
leállítottam a kocsit, és szemmel tartottam a terepet. Sehol nem
láttam sem idegent, sem ismeretlen autót. Hallásomat a lakásig
kiterjesztve szintén nem tapasztaltam semmi rendhagyót. Ennek
ellenére csupán a postaládát ürítettem ki, és nem mentem be.
Innen Jay-hez hajtottam, és a kocsifelhajtóján átnéztem a
borítékokat. Örültem, hogy nálam a posta, mert több küldemény is
érkezett Virginiából, infó a koleszfelvételről; Patti rineri új házáról
meg a bank és az ingatlanközvetítő írt. Mindent a hátizsákomba
gyömöszöltem, a hátizsákot a hátamra vetettem, sietve