01.03.2024 Views

Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

HETEDIK. FEJEZET

JAY JÖVŐJE

Másnap reggel kialvatlanul, rosszkedvűen ébredtem. Joggal, mert

csupán pillanatokra volt részem az álom jótéteményeiben.

Mindenekelőtt Pattinak küldtem egy SMS-t:

Jól vgy?

Igen, és te?

Szu/ül – írtam vissza.

Több üzenetet nem küldtünk, és az eddigieket is mind

töröltem. Közben visszakívántam a régi időket, amikor minden

következmény nélkül mondhattam neki, hogy szeretem. Mit nem

adtam volna azért, ha békén üldögélhettünk volna együtt a

balkonunkon ezen a reggelen, a kávénkat kortyolgatva, mint ahogy

szoktuk, és az egyetemi terveimről meg más hétköznapi ügyekről

trécselhettünk volna.

Újabb SMS-t küldtem apunak.

Most sem válaszolt, amitől még idegesebb lettem. Úgy éreztem,

megrekedtem a pokol tornácán, és fogalmam sem volt, hogyan

kerülhetek ki onnan. Úgy döntöttem, hogy Cartersville-ben

beugrom a lakásunkra a postánkért. Valószínűleg nem volt a

legokosabb húzás, de igyekeztem vigyázni. A környékre érve

leállítottam a kocsit, és szemmel tartottam a terepet. Sehol nem

láttam sem idegent, sem ismeretlen autót. Hallásomat a lakásig

kiterjesztve szintén nem tapasztaltam semmi rendhagyót. Ennek

ellenére csupán a postaládát ürítettem ki, és nem mentem be.

Innen Jay-hez hajtottam, és a kocsifelhajtóján átnéztem a

borítékokat. Örültem, hogy nálam a posta, mert több küldemény is

érkezett Virginiából, infó a koleszfelvételről; Patti rineri új házáról

meg a bank és az ingatlanközvetítő írt. Mindent a hátizsákomba

gyömöszöltem, a hátizsákot a hátamra vetettem, sietve

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!