Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Fura dolgok történnek mostanság – fuvolázta Caterina. –
Nem gondolod?
Továbbra is mindenre készen leengedtem a kezem az
oldalamhoz.
– Utoljára mondom, közöljétek jöveteletek célját, mielőtt
lelépek!
Caterina gyanakvóan meresztette rám szúrós tekintetét. Marek
előrelépett, hogy beszéljen.
– Néhány kérdésünk lenne hozzád, Belial lánya. Ez minden.
– A saját kérdéseitek? Vagy úgy küldtek benneteket?
Izgalmamban kezdtem kijönni a sodromból.
– Szűz vagy? – szegezte nekem a kérdést Caterina.
Király!
– Oké, eszerint küldöttek vagytok – mondtam.
Caterina kajánul elmosolyodott, még a fogait is kivillantotta.
Elszorult a gyomrom félelmemben.
Marek zordul meredt a csajra.
– Nem felelek a kérdésedre – mondtam. – Nem bízom benned.
Caterina mosolya ezúttal őszinte volt: láthatóan remekül
szórakozott.
– Ez igaz – mondta. – Tényleg nem bízol bennünk. Csakhogy a
válasz megtagadása csaknem felér a beismeréssel.
– Többnyire igen, mégsem mindig – pontosított Marek, Caterina
felé fordulva. – Úgy támadtál rá, mint egy ragadozó, nem csoda, ha
fenyegetve érzi magát.
– Csináld jobban, ha tudod!
Caterina hátborzongató pillantást vetett Marékre, aki bő
harminc centivel volt magasabb nála. Úgy méregette a srácot,
mintha fél kézzel el tudná intézni.
– Hagyjátok abba! – kiáltottam rájuk. – Épp elég nekem, hogy a
suttogók folyton a nyakamon lógnak, és most még ti is. Viszlát,
már itt sem vagyok.
Sietős léptekkel a parkoló felé indultam.
– Még nem végeztünk! – acsargott Caterina.