Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Mindjárt lehidalok! – Láttam a szemén, hogy egészen
másként néz rám. Nem a butus, különc Annát látja, akit egykor
ismert, hanem egy olyan lányt, aki félelmet és áhítatot kelt. –
Eszerint a mamád angyal volt, a papád viszont démon.
– Bonyolult ügy. Régtől fogva ismerték egymást a mennyben,
még mielőtt apám démonná változott.
Jay ijedten nézett rám.
– Nyugi, én továbbra is az vagyok, aki voltam.
– Nem… több vagy annál.
Újra vállat vontam, mert zavarba hozott ez a csodálat.
– Álljunk meg egy pillanatra! – töprengett el. – Azt mondod, itt
a földön járnak közöttünk őrangyalok?
– Igen – szólt közbe Marna. – Minden emberre vigyáz egy.
Jay elcsöndesedett.
– Rám is?
Egyszerre bólintottunk Mamával, aztán felkuncogtunk, mikor
Jay forgatni kezdte a fejét, az őrangyala után kutatva.
– Nem láthatod! – mondtam.
– Basszus! – Felugrott és megpördült a sarka körül. Egyenesen
keresztülnézett az őrangyalán, aki vidáman nézett vissza rá
mennyeien sugárzó arcával.
– Azt hiszem, kinevet – mondtam. Marna tovább kuncogott, és
buzgón bólogatott.
– Tényleg? Még humora is van? Ez csúcs! – rikkantotta Jay
fellelkesülve.
– Szeret téged – mondtam. – És állandóan szemmel tart.
– Azt mondod, állandóan? Egy pillanatra sem hagy magamra?
– szaladt magasba a szemöldöke.
Marna újfent felkuncogott.
– Úgy bizony – hagytam helyben.
– A francba! Kész téboly. – Arcából kifutott a vér, és dőlt belőle
a szó. – Szent szar! Démonok. Egész pontosan mi a dolguk? Sebaj.
Talán jobb nem tudni. Tudtam, hogy valami nincs rendben az
apáddal, de hogy ez!