Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Igen – mondtam. – Marna kiszagolta, hogy szoros a kötelék
közted és Roni között. Mivel démonszellemek is jelen voltak, hogy
ellenőrizzék, melózik-e, rád vetette magát, holott kedvel téged.
Mármint őszintén. És az is sokat elmond, hogy most is szeret,
pedig szingli vagy.
– Tényleg szeret?
– Az ikrek felismerik a szerelmet. Márpedig Ginger ezt látta ma
meg kettőtök között.
Szegény Jay! Sok volt ez neki. Aztán újra rám villant a
tekintete.
– Eszerint Patti is…
– Nem, ő ember – ráztam meg a fejem. – A többi óriást az apja
vagy a tesói nevelték. Nekem azonban sitten ült az apám, és
nincsenek tesóim.
– Mi történt a többi anyával? – kérdezte.
Nagyot nyeltem, hogy visszakényszerítsem újra kibuggyanni
készülő könnyeimet. Mélyeket lélegeztem, hogy folytatni tudjam.
– Valamennyien belehaltak a szülésbe, Jay. – Tekintetem az
övébe kapcsolódott, várva, hogy felfogja a hallottak teljes súlyát. –
A földi test nem adhat életet újabb nefilimnek.
– Akkor sem, ha… – Az utcát nézte, a házuk irányában.
– Akkor sem, ha Márnáról van szó.
– Ezért készült ki úgy a tesója.
Jay mintha a szemem előtt érett volna felnőtté ebben a
pillanatban. Kihúzta magát, és a tekintete is kitisztult. Elszánt
arcába nézve egyszerre szomorodtam el, és gyönyörködtem a
bátorságában.
– Vigyél vissza hozzá! – mondta.
Megfordultam, és visszavittem, ahogy kérte. Miután beálltam a
kocsifelhajtóra, kiugrott az autóból, és rohant Márnához. A
szobájába érve az ágyon ülve találtam őket. Jay átkarolta a lányt,
aki hozzábújva zokogott.
– Rólam álmodtál? – suttogta Marna.
– Igen – felelte Jay, és megcsókolta a homlokát.