Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Mamával szétváltunk, és szembenéztünk vele. Nem látszott
rajta, hogy ijedt lenne. Valójában semmi nem látszott. Üres
tekintettel, sápadtan meredt maga elé, mint akinek túl sok ez
egyszerre, ezért magába zárkózik.
– Jay? – súgta oda Marna.
De egyetlen lépést sem tettünk felé.
Lennétek szívesek közölni, mi folyik itt? – mondta mereven.
Marna meg én egymásra néztünk. Marna alig észrevehetően
bólintott, beleegyezése jeléül. Jay őrangyalára néztem, félig meddig
azt várva, hogy tagadólag rázza a fejét, ám csak szomorúan nézett
rám.
– Bolondnak hihetsz minket, ha elmondjuk – kezdtem. – Még
bolondabbnak, mint eddig.
– Szerintem így is rekordot döntöttetek. Ki vele akkor!
Nagy levegőt vettem.
– Angyalok járnak a földön, Jay. És démonok is.
Mozdulatlanul hallgatta, ami következett.
– A többség szellemalakban létezik, nem láthatod tehát őket –
mondtam tovább. – Mindamellett tizenkét démon emberi testbe
költözött. Ők a hercegek.
Marna meggyötört arcára néztem. Újra bólintott, hogy
folytassam.
– Marna apja és az enyém is ilyen herceg – rebegtem. –
Ugyanez a helyzet Kai-nál, Kope-nál és Blake-nél is. Démonok
gyerekei vagyunk.
Jay továbbra sem adott életjelet.
– Nefilimeknek, azaz óriásoknak hívnak minket – tette hozzá
Marna.
Jay üveges tekintettel meredt a távolba. Marna aggódva nézett
rá.
– Be is bizonyíthatjuk, ha akarod – mondtam. – Gyere velem!
Itt hagyjuk a mobilunkat. Marna, te maradj itt, és hallgatózz, oké?
Bólintott. Intettem Jay-nek, hogy kövessen. Jött utánam.
Beszálltunk a kocsimba, végighajtottunk az utcán, és megtettünk