Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Durvaság volt így rájuk törni, és magam is alig hittem el, hogy
ez kijött belőlem. Mégis muszáj volt tudnom, hogy kié a gyerek. Ha
nem Jay-é, őt nem kell belekevernünk abba, ami Mamára vár.
– Basszus! – Jay képe pipacspirosra változott.
Azaz beletaláltam a közepébe.
Marna és Ginger Jay-t félrelökve körém nyomakodott. Az
arcomat vizslatták, hogy kiderítsék, mi újat tudtam meg.
– Mi a hézag? – kérdezte Ginger.
– Igen, a frászt hozod ránk – fonta keresztbe a karját mérgesen
Marna is. Kényszerítettem magam, hogy ne bámuljam többé a
hasát. Mikor felnéztem, éreztem, hogy könnyek gördülnek végig az
arcomon.
– Ne haragudjatok! – suttogtam.
Féltem szavakba önteni, amire rájöttem, nehogy ettől váljon
valósággá. Felzokogtam, és újra a szám elé kaptam a kezem.
Szegény, drága Marna!
– Ne sírj, Anna – nyomult közénk Jay. – Nem készakarva
történt. Tudom, hogy túl gyors ez így… és Veronica is meg fog
sértődni…
– Nem erről van szó. – Alig mondtam ezt ki, máris döntöttem.
Jay-nek tudnia kell, mibe keveredett. Minden bátorságomat
összeszedtem a bejelentéshez, és erőt vettem a könnyeimen.
– Marna – fogtam meg a kezét –, babát vársz.
Mindhárman bambán néztek rám. Először Ginger tért
magához. Mindkét kezével megragadta az ingemet, és visítozva
rázni kezdett:
– Dugulj el! Fogd be azt a lepcses szádat!
Jay megpróbálta elvonszolni mellőlem, én azonban mindkét
csuklóját elkaptam, és egyenesen a szeme közé néztem.
– Sajnálom, Ginger – mondtam.
Ellökött magától, mintha megégetettem volna, és
hátratántorodva Jay íróasztalának támaszkodott. Közben majd
felöklelt a tekintetével.
Marna elkerekedett szemmel, lecövekelve állt ott.
Jay is nekem támadt.