Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Ne féljetek, szegénykék! Roninak gondja lesz rátok –
nyugtatta meg Veronica a körmeimet.
Miközben vigyázva lereszelte göcsörtös szélüket, elöntött az
érzelmek hulláma, de erőt vettem magamon.
– Hogy van Jay? – kérdezte, anélkül, hogy felnézett volna.
– Jól – mondtam krákogva. – És te?
– Azt hiszem, én is. Mégis furán érzem magam. Hiányzik.
Ugyanakkor úgy vélem, nincs jogom már hívogatni. Nehéz tartani a
barátságot szakítás után.
– Igen – suttogtam. – De hátha összejössz valakivel
Spanyolországban.
– Majd elválik – vigyorgott fel rám. – Semmi komolyra nem
vágyom, mindenesetre forró kalandokra számítok a közeljövőben.
– Hiányozni fogsz – mondtam.
Megveregette a kezemet.
– Csak semmi érzelgősség. Nem csípem a könnyeket. De azért
gondolj rám, ha manikűrözöl, oké? És az istenért, ne rágd megint
tövig a körmeidet!
Érdekeltek is engem a nyamvadt körmeim.
ÖTÖDIK FEJEZET
MARNA
Piszokul hiányzott Kaidan. Mindössze öt nap telt el azóta, hogy
chateltünk, ezt azonban sokkal hosszabbnak éreztem. Nem
chatelhettünk gyakran, hogy ne keltsünk gyanút, mégis nehezen
bírtam.
Totál belefáradtam, hogy naponta más hotelbe hurcolkodom,
és lepukkant bárokban dekkolok kólát iszogatva, és a suttogókat
lesve. Ha viszont feltűntek, menten akcióba kellett lendülnöm.