Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Kiérve bemásztam a kocsiba, és felhívtam Pattit.
– Jól vagy? – kérdeztem.
– Remekül. És te?
– Megvagyok, csak kipurcantam kissé. Azt hiszem, maradnod
kéne ott, ahol vagy, amíg el nem jön a költözés ideje.
– Valószínűleg igazad van – sóhajtott fel. – Egy sereg minden itt
van a közelben. Majd átsétálok a hipermarketbe, és beszerzek
néhány regényt, hogy elfoglaljam magam. Idővel a kocsimra is
szükségem lenne.
– Na, ja. Amint értesítenek, érted jövök. Hazahajtunk, és
összeszedjük a cuccunkat.
– Rendben, angyalkám. Vigyázz nagyon magadra!
Hirtelen jeges fuvallat futott végig a gerincemen. Sietve
kinyomtam a mobilt. Hallottam, amint egy légionárius a fejemben
vihorászik… recsegő, ármányos hangon. Megfordulva egy suttogó
sötét árnyát fedeztem fel a kocsiban a hátam mögött. Rút
pofázmányáról kaján káröröm sugárzott, óriási szárnya oldalt
túlért a karosszérián. Mióta lehetett itt? A démonszellemeknek
nem túl jó a hallásuk, ám ezen a bezárt helyen, ekkora csöndben
üldözőmnek nem lehetett gondja ezzel. Magamban végigvettem,
mit is mondtam, nem volt-e a szavaimban bármi terhelő rám
nézve. A legkisebb apróságot is felhasználhatták volna ellenem.
– Ki vele, mit akarsz? – fordultam a suttogó ellen leplezetlen
dühvel.
Újra felvihogott, majd elsuhant, anélkül, hogy válaszolt volna.
Mi a csuda volt ez? Sima ellenőrzés? Ezentúl jobban kell
vigyáznom, gondoltam, folyamatosan résen kell lennem. Marnának
is ezért kellett távol tartania magát Jay-től. Melegen reméltem,
hogy lesz ennyi esze. Most az egyszer Ginger pártjára álltam.
Mivel nem tudtam, mikor tér vissza Pharzuph a városba – már ha
egyáltalán visszajön –, otthagytam Atlantát, és egy plázához
hajtottam. Egész nap itt dekkoltam, és vásárolgattam. Négykor
egyedül beültem egy moziba. Magányosnak éreztem magam ettől,
de legalább ment az idő.