Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Megpróbáltam visszaaludni, de túl nyugtalan voltam ehhez. Ha
nem is voltunk a legjobb barátnők Gingerrel, azért engem is
megviselt, hogy így kiborult. Két ember volt a földön, akivel
törődött: Marna és Blake.
Ötkor kikászálódtam az ágyból. Hétkor, amikor leparkoltam
Jay háza előtt, az orromat megcsapta a vadlonc részegítő illata.
Csöndes volt minden az épület körül, hiszen szombat lévén a lakók
még az igazak álmát aludták. Beengedtem magam, mint Jay
látogatói közül mindenki. Keresztben hevert el az ágyán, a takarót
maga alá gyűrte. Gyöngéden megráztam a vállát.
– Jay – suttogtam.
Meg sem moccant. Újra megráztam, ezúttal erősebben, és
hangosabban mondtam ki a nevét. Behunyt szemmel
elvigyorodott, és súlyos karját az ölembe ejtette.
– Jay, én vagyok az, Anna!
Kinyitotta a szemét, és elhúzta a karját.
– Oppá. Bocs – motyogta kásás hangon. – Hány óra?
– Hét. Beszédem van veled.
Felült az ágyán, és két öklével a szemét dörzsölgetve, álmosan
pillogott rám.
– Nem tartom jó ötletnek, hogy nyomban beleugrotok valamibe
Mamával.
Továbbra is pislogva mindkét kezével beletúrt rövidre nyírt
hajába.
– Miért vagy úgy oda? El sem hiszem, hogy ezért ráztál ki az
ágyból hajnalok hajnalán.
– Komolyan beszélek, Jay. Mindketten közel álltok hozzám, és
nem szeretném, ha egyikőtök is megsérülne. Ráadásul, ha
Veronica rájön erre…
– Ő dobott engem. Szórakoznom meg talán szabad, nem igaz?
Ez csak egy laza flört – mondta, de auráját elöntötte a bűntudat
szürkéje.
Na persze, néztem rá, mint aki jobban tudja, mire pironkodva
elvigyorodott.
– Nem akarod elmondani Roninak, ha nem csalódom.