Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Jay időtlen idők óta nem akart velem lógni. Amit
természetesnek is vettem, hiszen egy srác általában a barátnőjével
szeret lenni. Most azonban jólesett a kérése. Hiányzott nekem.
– Hol vagy? – kérdeztem.
– Atlantában lemezlovasként dolgozom, fél óra múlva azonban
végzek.
Erre szélesen elvigyorodtam, ahogyan Marna is. Ginger újra a
szemét forgatta.
– Mit szólnál hozzá, ha én mennék hozzád a barátaimmal?
Király! De a klubba csak tizennyolc éven felülieket engednek
be.
Megadta a hely címét. Alig negyedórányi járásra esett a
hoteltől.
Furdalt a lelkiismeret odafelé menet. Jay és Veronica alig egy
napja szakított, és én máris leszállítom neki álmai nőjét. Veronica
halálra fog sértődni, akkor is, ha közösen döntöttek a szakításról.
Másfelől nem tudhattam, kell-e még Jay Marnának, most, hogy
szingli lett. Lehet, hogy bolhából csinálok elefántot, gondoltam.
Jay szívdöglesztően festett a klub átellenes végéből a
hátracsapott ellenzős sapkájával és a frissen borotvált képével. A
DJ boksza a táncparkett széle fölé emelkedett. Jay fülhallgatóját a
vállával megtartva cserélgette a CD-ket, és csavargatta a
gombokat. A szemem sarkából láttam, hogy Marna majd elnyeli a
szemével.
Alig vegyültünk a vendégek közé, egy csoport srác sereglett
körénk, mindegyiken szűk póló volt.
– Lépjetek le! – szólt rájuk Ginger.
Az amcsi srácokra láthatóan ugyanolyan hatással van a brit
kiejtés, mint a csajokra, mert most ezek a srácok is totál
begőzöltek tőle.
– Angolok vagytok? – kérdezte az egyik csillogó szemmel.
Ginger bosszús arcáról ítélve ő korántsem tartotta olyan
kellemesnek az ismeretséget. Megragadta Marna kezét, ő meg az
enyémet, és faképnél hagytuk a srácokat. Én ugyan bocsánatkérőn
hátrapislogtam, mert hát megértettem őket.