01.03.2024 Views

Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

– Jaj, nem róla van szó! – mondtam, ahogy elhúzódtam tőle.

Behunyta a szemét, és hatalmasat sóhajtott. – Ne haragudj,

Ginger! Nem akartalak megijeszteni. Flynn halt meg – tettem hozzá

hangomat lehalkítva.

Az ikreket láthatóan egyszerre letörte és feldobta a hír. Marna

lesimította légikisasszony egyenruháját, és megkönnyebbülten

felsóhajtott.

– Gyertek. Kiveszek egy szobát, aztán mindent megbeszélünk –

mondtam nekik. Kényelembe helyeztük magunkat a

hotelszobában, én pedig töviről hegyire beszámoltam a Los

Angelesben történtekről: kezdve azzal, hogyan szálltam meg

Kaidannál, majd azzal folytatva, miként jött át ő meg Kope Szíriába

Zania kiszabadítására, végül pedig a mai betörésről. Arról persze

hallgattam, hogy Blake-nek barátnője van, akit apai utasításra

hamarosan elvesz. Túl sok lett volna Gingernek.

Sokáig szóhoz sem jutottak.

– Kezdődik – morogta végül Marna.

– Hát igen – suttogtam.

– Ellátjuk a baját ezeknek a seggfejeknek! – kiáltotta Ginger.

Összeütöttem velük a tenyerem. Ritka, bajtársias pillanat volt.

– Auu! – kiáltott fel Marna, de Ginger csak a szemét forgatta.

Megint megszólalt a telefonom, ami kezdett az agyamra

menni. Hát már egy perc nyugtom sem lesz? Egyfolytában

rettegnem kell?

A kijelzőt meglátva aztán megkönnyebbülten fellélegeztem:

– Csak Jay az.

Marna gyönyörű zöld szemei hatalmasra kerekedett, mialatt a

beszélgetésünkre fülelt, amit nem lehetett nem meghallani. Jay-nél

bömbölt a háttérben a zene, és ő is tele torokból kiabált.

– Mi a programod ma este? – kérdezte.

– Semmi különös – feleltem, és közben Mamára kacsintottam. –

Miért kérded?

– Nem is tudom. Semmi kedvem egyedül lézengeni odahaza

munka után. Arra gondoltam, hogy amennyiben épp bulizol

valahol, veled lógnék ma éjjel.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!