Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Ez Mandala figyelmét is felkeltette, aki egy lépést tett Kaidan
felé.
– A tied, haver. Neked hoztam – biztosította őt Kai. Elé tartotta
az autót, és a fiunk elvette. Lekuporodott mellé, és elgurította.
Kaidan berregett hozzá, Mandala pedig elmosolyodott. Repesett a
szívem az örömtől. Kaidan rám vigyorgott… esküszöm, nem
hittem, hogy valaha is tovább nőhet az iránta érzett szerelmem.
Ahogy azonban ott hasalt a padlón, és eljátszott Mandalával,
egyenesen ellenállhatatlan volt.
Az egész napot az árvaházban töltöttük, hogy magunkhoz
szoktassuk a srácokat, mielőtt a hotelbe vinnénk őket. Más
gyerekek is kíváncsian be-bejöttek a játszószobába. Zania
megengedte, hogy cukorkával kínáljam őket, ezért népszerű lettem
közöttük. Közben rá-rásandítottak a közelemben kúszó Onanira.
– Csinos legényke, nem igaz? – vigyorgott rám Kaidan. Mandala
sündörgött oda hozzánk az új játékával, amelyhez senki nem
nyúlhatott hozzá rajta kívül, és gyöngéden megsimogatta a tesója
kobakját. Közben felnézett Kaidanra, hogy jól teszi-e.
– Jó fiú vagy – mondta neki Kai.
A szó szoros értelmében olvadozni kezdett a szívem e szavakra.
Mikor aztán egy újabb csoport jött be a szobába, egy kislány
megállt az ajtóban, és ránk bámult. Egész pontosan Kaidant
bámulta. Hároméves lehetett, négynél semmiképpen nem volt
több, és a haját vastag copfban hordta.
– Kérsz egyet? – tartottam elé egy nyalókát.
Fontolgatva az édességre meredt, aztán újra Kaidant nézte, és
megrázta a fejét.
A gyerekek aurája mindig érdekes fejtörő, ők ugyanis még
nincsenek tudatában az érzéseiknek. Ennek a kislánynak azonban
igenis olvasni tudtam az érzelmeiben. A lelke mélyét valamiféle
sötétség ülte meg. Mikor megnyitottam magam előtte, félelmet
észleltem, ami elképesztett. Hátrébb húzódtam, és meglepetten
vettem szemügyre. Mert a félelem fölött a szeretet könnyű és tiszta
rózsaszínje derengett, bár az aggódás szürkéje és az izgalom
narancssárgája is átszínezte. Olyan rendíthetetlen szeretet töltötte