Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Mind felkuncogtunk, és mocorogni kezdtünk, hogy elvegyük a
helyzet élét. Zania felnézett Kope-ra, aki a rá jellemző hevességgel
várta a válaszát.
– Igen, azt hiszem, tényleg nagyon bírnám – mondta.
Marna tapsolni kezdett örömében.
Caterina undorodva felhördült, úgy hadarta vékony
hangocskáján:
– De… ti mind óriások vagytok, ő pedig ember! – mutatott Jayre.
– Nem értem. Mind szerelmesek vagytok?
Meglepve néztünk végig magunkon. Ha ezt a kijelentést néhány
órával ezelőtt halljuk, hát halálra rémülünk. Most azonban
kórusban felnevettünk, mert Caterina fején találta a szöget:
valóban mind szerelmesek voltunk. Szembeszálltunk
elnyomóinkkal, akik megtiltották nekünk ezt az érzést, és
nyertünk. Többé nem kellett titkolóznunk, bujdokolnunk,
megjátszanunk magunkat. Nem kellett félnünk.
Szabadok voltunk.
EPILÓGUS
HAT ÉVVEL KÉSŐBB…
Malawi valóban olyan csodás volt, amilyennek Kopano mondta.
Kai-jal attól a pillanattól imádtuk, hogy földet ért a gépünk, és
kézen fogva, mosolyogva kiléptünk az afrikai nap tüzébe. Zania és
Kopano az árvaház küszöbén várt ránk. Öt éve voltak házasok.
Zania meg én összeölelkeztünk, miközben a srácok kezet ráztak.
– Na, végre, elérkezett a nagy nap! – örvendezett Zania. Egy éve
dolgozott azon velünk karöltve, hogy elmondhassa ezt.