Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Beszámoltam arról, hogyan tört rám az az ismeretlen, és
próbálta elvinni a bugyimat. Apu kitartó hallgatása semmi jót nem
ígért. Időzített bomba volt.
– Ne menj többé a lakásotokra!
Rekedtes hörgésétől felállt a szőr a hátamon.
– Melózik ma éjjel valaki Atlanta körzetében? – kérdeztem, a
démonokra gondolva.
– Nem. Reggel mindenki útnak indul. De azért légy résen!
Hamarosan újra jelentkezem.
Kinyomtam a mobilt, és Pattire néztem.
– Azt akarja, hogy ma éjjel ne maradjunk együtt. Reggel érted
jövök.
Egy pillanatra megreszketett az álla, de azután megköszörülte
a torkát, és bólintott.
– Kérlek, Anna, nagyon vigyázz magadra! És tedd el a pisztolyt!
– A táskájáért nyúlt, de lefogtam a kezét.
– Nem, legyen csak nálad. Jó ideje gyakorlatozom késekkel, és
mindig hordok néhányat magamnál.
Hevesen átölelt. Elindultam, de hatalmas gombócot éreztem a
torkomban.
Céltalanul nekiindultam a vakvilágnak. Megszólalt a telefonom.
Örömmel láttam meg a kijelzőn Marna számát.
– Atlantában vagyunk. Te hol vagy? – kérdezte.
A másodperc egy törtrészéig haboztam csupán a válasszal.
– Értetek megyek.
Máskor lehetőleg elkerültem Atlanta belvárosát, hogy ne
kerüljek túl közel Pharzuphhoz és suttogóhadához, ma éjjel
azonban a démonok vonultak Vegasba, ezért bízhattam abban,
hogy tiszta a levegő. Megbeszéltük, melyik hotelben találkozunk.
Egy óra múlva már az előtérben köszöntöttem az ikreket.
Szeretettel megveregettem Marna soványka vállát. Gingert épp
csak meg akartam ölelni, legnagyobb meglepetésemre azonban alig
engedett el.
– Él még Blake? – kérdezte tompa, kongó hangon.