Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Hallgatott egy sort, Marna térdét simogatva tűnődött, és csak
azután kezdett bele az elbeszélésébe.
– Tudta, hogy valami még történni fog vele. Gőzöm sincs, mi
késztette erre – a rossz előérzet vagy mi –, de úgy intézte, hogy
váljunk szét. Nehezen búcsúzott; egyre azt hajtogatta, hogy
hamarosan viszontlátjuk egymást.
Jay-nek itt elakadt a szava, nekem is könnyek csípték a
szemem.
– Így tehát különmentünk. Aztán SMS-t kaptam Márnától,
amelyben értesített, hogy mind Vegasba készültök, mert
elkezdődik a nagy leszámolás. Pattit nem tudtam elérni, ellenben
úgy éreztem, szükség lehet rám itt, ezért idejöttem. Ne haragudj,
Anna!
– Nincs miért bocsánatot kérned – ragadtam meg a kezét.
– Egyre az jár a fejemben, hogyha nem hagyom magára… ha
együtt maradunk…
– Nem tudtad volna megállítani őket – szólalt meg Kaidan. –
Téged is megöltek volna, vagy megpróbáltak volna Anna ellenében
felhasználni. Ráadásul, ha ők hoztak volna ide, a Márnához fűződő
kötelék is kiderült volna.
Jay a padlót nézte, és a fejét csóválta.
Marna átkarolta, és arcon csókolta.
– Szerintem is így kellett ennek történnie, szívem – mondta.
Rám villant a szeme, és arcán aggódó kifejezés jelent meg, nem
bántott-e meg ezzel. Bólintottam, mert nem hittem már a
véletlenben.
– Patti hősként viselkedett – jegyezte meg Zania halkan.
– Igen – suttogta Ginger.
Lelombozódva elfészkelődtem Kaidan karjában.
– Hé, Kope, a te apád sem volt semmi! – rikkantotta el magát
Blake. – Totál kipurcantál már, haver!
– Semmire nem emlékszel – hajtotta le Kope a fejét. – Csak
valami fájdalomra és sötétségre, aztán már ki is nyitottam a
szemem.