Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Apu tehát végig ott állt az események láncolata mögött.
– Jó színész vagy – mosolyodtam el.
– El akartam mondani neked, mikor találkoztunk, de máshogy
jött ki a lépés – mondta, aztán valahová a hátam mögé nézett. –
Szóval, összejöttél Pharzuph fiával, mi? – súgta a fülembe. – Jó
választás volt – vonta fel hamiskásan a szemöldökét.
– Ööö… kösz – pillantottam a hátam mögé Kai-ra, aki
láthatóan remekül mulatott a megjegyzésen, most azonban sietve
félrefordult. Milyen kár, hogy nincs ikertesója, aki másnak is
osztogathatná a kegyeit. Én ugyanis nem voltam hajlandó senkivel
osztozni a pasimon.
– Fogadd hódolatomat, és nem csak ezért, Belial lánya. Boldog
éveket kívánok a férjeddel! Megérdemled – kacsintott rám Marek.
Felágaskodtam hozzá és megöleltem, ő pedig viszonozta az
ölelésemet.
– Majd tartjuk a kapcsolatot – mondtam.
Miután ő elment, egy fiatal lány vonta magára a figyelmemet.
Karjával átölelte magát, úgy nézett át az üvegfalon a szabadba.
Barna haja kócosán meredezett. Egészen gyerek volt még. Tán
csak nem vesztette el a szüleit? Muszáj volt megtudnom.
– Bocs, hogy megzavarlak – szólítottam meg.
Mikor megfordult, alig tértem magamhoz a meglepetéstől.
Caterina volt az! Vérágas szeme a távolba révedt. Korábbi szigorú
kontya nem volt már sehol.
– Hová lett? – kérdezte.
– Kicsoda? Á… Jezebet.
Caterina bólintott.
– Fent van már a mennyben. – Igyekeztem tapintatosan
fogalmazni.
Szegény kislány totál elveszettnek látszott. Megsajnáltam.
Jezebet már jó ideje az ellenoldalnak dolgozott, a lánya ezért úgy
érezhette, hogy átverték.
– Nem mondhatta el neked – magyaráztam, ő azonban kurta
fejbiccentéssel félbeszakított.
– Nem bízott meg bennem.