Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Miután Jay és Marna bejött a hotelbe, Jay egyenesen odajött
hozzám, és megölelt. Furdalt a kíváncsiság, mi történt vele, de nem
akartam a többiek előtt megbeszélni. Hiszen annak is örülhettem,
hogy ép bőrrel úszta meg ezt az egészet. Hosszan átkaroltuk
egymást.
– Annyira sajnálom, Anna! – suttogta.
Nem jött hang a számra, ő pedig szemlátomást megértette.
Kopano és Zania is csatlakozott hozzánk. Kopano ingének
elején véres lyuk tátongott. Megremegtem ennek láttán, mert
eszembe juttatta, hogy hajszál híján őt is elvesztettük. Körbenézve
társaimon konstatáltam, hogy öltözékünk mindünknek
kívánnivalót hagy maga után: vérmaszatos és szakadt volt.
Szerencsére egyikünk sem sérült meg komolyabban.
Kaidan és Kope férfiasán megveregette egymás vállát, aztán
ugyanezt csinálta utánuk Jay és Blake.
– Apám, ezt meg hol szerezted? – mutatott elképedve Kope
ingén a véres lyukra Jay.
– Tényleg, hogy érzed magad, cimbora? – fordult feléjük Kaidan
is.
– Fura érzés, és sajog is kissé – dörgölte meg a mellkasát Kope
–, különben azonban jól vagyok. Mindenesetre nem néz ki jól…
inget kell majd váltanom.
Zania rajongva nézett rá. Megmelegedett tőle a szívem tája.
– Menjünk vissza a szobánkba – javasolta Kaidan.
Valamennyien helyeseltük az ötletet.
Az előcsarnokon átvágva meg-megálltunk, hogy köszönetét
mondjunk velünk harcoló óriástársainknak. Fura volt látni, hogy
valamennyiük démonjele kifehéredett. Kopano tesóival is
összeölelkeztem.
Marek épp az ablakon bámult kifelé zsebre dugott kézzel,
mikor elhaladtunk mellette. Belebokszoltam a karjába. Meglepve
fordult meg, és mért végig, ahogy ott álltam vele szemben csípőre
tett kézzel.
– A frászt hoztad rám! – vetettem a szemére.
– Az apádnak dolgoztam – nevette el magát.