Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Ne féltsd őket, aranyom – mondta most Kaidan.
– Na, ja – suttogtam.
Korábban úgy terveztem, hogy egész éjjel fennmaradok és Kaijal
beszélgetek, hisz minden együtt töltött másodperc kincset ért
nekem, most azonban jobbnak láttam hamar lelépni. Túl veszélyes
lett volna itt maradni.
– Menned kell – mondta Kaidan, mintha csak olvasott volna a
gondolataimban. Csak néztem őt a képernyőn, arcát most gondok
barázdálták.
– Szeretlek! – mondtam.
Félrebillentette a fejét, amitől nyomban kisimult az arca.
– En is szeretlek.
Ezek a szavak, így és ebből a szájból a világot jelentették
számomra.
Megcsókoltam az ujjaimat, és megérintettem arcát a
képernyőn. Ő is ugyanezt tette, aztán vonakodva, de bontottuk a
beszélgetést.
Patti meg én sietve összekapkodtuk a menekülésre előre
összekészített cuccunkat, és elhúztunk a városból. Egyórás
kocsikázás után megálltunk egy motelnél. Itt azután kártyázással
és kockázással ütöttük el az időt. Már kezdtünk elálmosodni,
amikor megszólalt a mobilom. A szívem majd kiugrott a
mellkasomból, amikor apu számát láttam meg a kijelzőn.
– Halló – szóltam bele a vonalba.
– Hol vagy? – Halk és nyugodt volt a hangja.
– Egy georgiai motelben.
– Egyedül?
– Pattivel.
– Váljatok külön egymástól! Mostantól a lehető legkevesebb
időt tölthetitek csak egymás társaságában.
– Oké. – Pattire néztem, aki velem szemközt ült az ágyon.
Szaggatottan szedte a levegőt, annyira felizgatta, mit hallok aputól.
– Valami történt ma éjjel.
– Ki vele, hadd halljam!