Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

ritmusban süllyedt és emelkedett. Nem engedhettem el a Kardot,
ezért csak lehajoltam, és megcsókoltam verejtékes homlokát.
– Szeretlek, anyu!
Szemhéja megrezdült, és kinyitotta a szemét. Véres ajkát
halvány mosolyra húzta. Suttogva felelt, közel kellett hajolnom
hozzá, hogy értsem, amit mond.
– Én is szeretlek, édes kislányom!
Újra megcsókoltam, könnyeim az arcára hullottak. Kaidan
vállamra tette a kezét; roppant súlyúnak éreztem ebben a
pillanatban.
– Megmenthetném még – motyogta apu halkan, bizonytalanul.
Erre felkaptam a fejem.
– Otthagyhatnám a testemet, hogy megpróbáljam
meggyógyítani. ..
– Nem! – hörögte Patti. Elgyengült kezével megérintette apu
karját, úgy dadogta tovább szenvedélyes szavait. – Nem, dehogy.
Szükséged van… a testedre. Meg kell védened… Annát.
– Kérlek, engedd! – sírtam el magam, ő azonban makacsul
tovább rázta a fejét.
– Mindannyiótokra… szükség van… a küzdelemhez.
A szememmel próbáltam kérlelni aput, ő azonban szomorúan
nemet intett. Patti engedélye nélkül semmivel nem
próbálkozhatott. Közel hajoltam hozzá.
– Nem félek, édesem. Készen állok. Gin… – hörögte aztán
gurgulázó, sípoló légvételekkel.
Ginger térdelt le mellé. Megfogta a kezét, ömlött a könnye.
– Miss Patti…
– Szépséges kislányom… jó… nagynéni… leszel.
Ezek voltak az utolsó szavai. Megremegett, és mindörökre
elhallgatott.
– Jaj, nem! – suttogtam.
Őrangyala gyöngéden, puha mozdulatokkal karjába vette a
testből előröppenő lelket. Felém biccentette a fejét, azután
felsuhant vele a magasba, hogy hazavigye. Hagytam, hogy a
könnyek végiggördüljenek az arcomon, nem töröltem le őket. Apu