01.03.2024 Views

Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

– Dugulj el, Belial! – Rahab vad francia szitkozódásba kezdett,

aztán odabiccentett Thamuznak. – Tied a pálya.

Thamuz fekete démonjele megnőtt, ahogy letérdelt Mammon

holtteste mellé, és kihúzta a kést a szeméből. Basszus!

Szövetségeseim rosszat sejtve fészkelődni kezdtek körülöttem, én

azonban képtelen voltam félrenézni. Thamuz Patti elé lépett, majd

vigyorogva halántékától az álláig felhasította az arcát.

Szörnyülködve felsikoltottam. Patti halkan felkiáltott, és

előrebukott. A vér végigcsurgott a nyakán. Őrangyala

kétségbeesetten körözött fölötte.

– Hagyd abba! Elég legyen ebből! – kiáltottam, és hevesen

ráztam a fejem.

Ekkor ámulva láttam, hogy Patti aurájának színe kicsit sem

változott. Továbbra is az irántam való szeretet és végtelen lelki

béke áradt belőle. Sajgott a szívem, amiért feláldozza magát értem.

Az őt körülvevő levendulakék gomolygás azonban elárulta, hogy ő

sem akarta másként. Ha így is volt, elborzadtam a történtektől.

Gyűlöltem magam, amiért nem tudtam megmenteni.

– Imádkozz csak az Uradhoz! – gúnyolódott Rahab. – Lássuk,

megmenti-e?

Életemben nem éreztem ennyire elárvultnak magam.

– Kérlek, Istenem – könyörögtem! – Kérve kérlek, mentsd meg

őt!

A terem elcsöndesedett. Hiába lestem azonban a falakat és a

mennyezetet, semmi nem történt. Miért? Éreztem, mint vesz erőt

rajtam a harag és a kétségbeesés. Elöntöttek a kételyek. Egy

pillanatra a Kard fénye is elhalványodott. Rahab gonosz mosolya

láttán rádöbbentem, hogy ha így folytatom, beválik a terve.

Hiszen azt akarja, hogy veszítsem el a hitemet, amiért az Úr

nem teljesítette a kérésemet. Pattit már sehogyan sem menthetem

meg. Bele kell törődnöm a történtekbe, mégpedig most azonnal.

Patti az én szememben tökéletes, a világ ítéletében azonban csak

egy nő a sok közül. Jóságos, tiszteletreméltó, derék teremtés

persze. Ha eljött az idő, hogy átköltözzön a másvilágra, bele kell

nyugodnom, amennyiben meg akarom őrizni a hitemet. Hinnem

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!