Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Félelemből vagy talán szerzésvágytól vezérelve szolgáltuk a
poklot. Úgy látszott, nincs más választásunk. Holott igenis van!
Valamennyien tudjátok, nem maradhatunk örökké a földön. De a
pokolbugyrokba sem kell okvetlenül alászállnunk. Nem tudom, ti
hogyan döntőtök, én azonban választottam… és ezúttal jól.
Éktelen lárma támadt, a hercegek megpróbálták egymást
túlkiabálni. Nem tudták, mit hihetnek el mindebből. Az óriások
némán egyre közelebb húzódtak egymáshoz, mind távolabb a
hercegektől. Kai előrelépett, és felmérte a terepet. Rahab teli
torokból ordibált, hogy rendet teremtsen. Pharzuph elengedte a
torkomat; fájt ugyan, de szomjasan szívtam magamba a levegőt.
Már csak az egyik csuklómnál fogva vonszolt, mikor az
egybegyűltek felé lépett, hogy jobban hallják. Heves vita támadt, és
amerre néztem, vérvörösen parázsló szemeket láttam. Összeakadt
Kaidannal a pillantásunk. Láttam, azt méregeti, hogyan
szabadíthatna ki az apja kezéből.
Alig hallottam meg a nevem ekkora zsivajban. A terem
túloldaláról szólított egy ismerős, európaias kiejtésű hang. Mikor
arrafelé fordultam, amerről hallottam, Mareket pillantottam meg.
Kezét a háta mögött tartotta, aztán csillogó fém suhant át a légen.
Pharzuph is felé fordult, de elkésett. Amint szabadon maradt
kezemmel elkaptam a markolatot a levegőben, végigbizsergett a
karom. Marek rám kacsintott, én pedig rámosolyogtam. Életemben
nem voltam ilyen hálás semmiért. Kaidan az én oldalamon
nyomult be a belső körbe.
Ekkor vakító fénysugár tört elő a kardmarkolatból, és szikrázó,
kék lángcsóvapengévé állt össze. Óriásira nyúlt, mégis súlytalan
maradt. Pharzuph elugrott mellőlem, és a többi herceghez rohant.
Minden jelenlévő a sugárzó fényforrás felé fordult. A démonok
tehetetlenül sziszegtek, mert kellemetlen emlékeket idézett fel
bennük. Több mint hatszáz szellem kavargott rémülten a fejünk
fölött.
Az ikrek, Blake, Kopano és a testvérei, Marek, Zania és apám
mostanra mind a belső körbe gyűltek. Két kezembe fogtam a
kardmarkolatot.