Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Az ikrek azonban nem engedelmeskedtek az apjuknak, egy
tapodtat sem mozdultak arrébb.
– Azt mondtam, gyertek ide, de tüstént! – parancsolt rájuk még
nyersebben Astaroth.
– Nem! – kiáltotta Ginger.
Astaroth totál megdöbbent; megfizethetetlen látvány volt.
– Mi ütött ezekbe? – acsargott Thamuz. – André, Ramón! Ide
hozzám! – Két fia előrelépett, és megállt a kör szélén. – Na, legalább
valakinek engedelmeskednek a kölykei! – mondta Thamuz
önelégülten, aztán a fiaira nézett. – Intézzétek el a gazfickót!
Mindkét srác Kaidan felé fordult, láthatóan tétováztak.
– Gyerünk, mire vártok! – bömbölte Thamuz.
– Nincs nálunk fegyver – mondta az egyikük.
Thamuz szeme villámokat szórt haragjában.
– Mióta van szükségetek hitvány fegyverekre? Ketten vagytok
egy kés ellenében. Ez igazán gyerekjáték! Rajta, öljétek meg!
A Thamuz fiúk elindultak Kaidan felé. Elöntött a pánik.
Minden akaraterőmet rájuk irányítva szuggeráltam őket: Ne
bántsátok! Nem muszáj engedelmeskednetek az apátoknak! Egyre
lassabban, bizonytalanabbul lépkedtek, és a végén teljesen
leálltak. Alig hittem a szememnek. Az egyik Thamuz fiú a fejét
fogta, mintha fájlalná.
Thamuz vadállati ordítást hallatott, és behúzott egyet a
közelebbi fiának, aki elterült a földön. A másik leborult előtte.
– Nem tudom, mi volt ez, apám! Valaki befolyásolhat minket.
– Idióta! Gyilkolási kedveteknek erősebbnek kell lennie
mindenfajta befolyásnál.
Rahab értetlenül csóválta a fejét.
– Egyetlen herceg sem merne befolyásolni benneteket apátok
akarata ellenében, az óriásoknak pedig nincs elég hatalmuk
ehhez… – Félbehagyta a mondatot, és lassan felém fordult. Minden
szem rám szegeződött. Pharzuph akkora erővel szorongatta a
torkomat, hogy alig kaptam levegőt. Ha így folytatja, pillanatokon
belül kipurcanok, futott át a tudatomon.