Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– Most nem érek rá! – bődült el Pharzuph.
Egyik herceg sem akadt fenn azon, hogy egy óriás merészelt
szót emelni egy csúcsértekezleten. Ez is azt bizonyította, hogy a
vérszomj elvette az eszüket.
Mammon úgy tornyosult fölém, mint egy nyálát csorgató
szörny, szemében csillapíthatatlan éhség izzott. Olyan sötét volt a
teremben, hogy aranyórája és nyaklánca is észrevétlen maradt.
Közelebb lépett hozzám, és kigombolta a sliccét. Ezzel meg is
válaszolta kérdésemet, hogy a kínzás mely formájának nézek elébe.
– Jaj, nem! – nyögtem fel.
– De igen – vihorászott Pharzuph.
Mammon már nyújtotta utánam a mancsát, hogy magához
rántson. Ekkor történt, hogy a szemem sarkából láttam, amint
surrogó ezüst csillámlás szeli át pörögve a levegőt. Reccsenést
hallottam az arcom közelében. A következő percben Mammon
hátratántorodott, és a rákövetkező pillanatban már láttam, hogy
késpenge ékelődik a szemébe.
Elnyíló szája kerek ó-t formált. Térdre rogyott, és háta
megfeszült, miközben sötét, visító lelke erőnek erejével próbált
kiszabadulni a testéből. Pharzuph hátrarántott a tarkómnál fogva,
és a fia felé fordult. Akkora dühvel támadt rá, hogy belereszketett a
terem.
– Mit tettél? – üvöltötte.
Kaidan azonban állta a sarat, és máris újabb kés volt a
kezében. Megpörgette a tenyerén, csak utána kapta el.
– Mindez néhány csöpp szenteltvíz műve, ebbe mártottam a
pengét – vetette oda közönyösen, szeme azonban félelmetes tűzben
égett.
Mammon tompa puffanással a padlónak verődött. Lelke úgy
vergődött a teste fölött, mintha lángot fogott volna. Ezt a fiadért
kaptad, Flynnért, gondoltam.
– Térj vissza a pokolba, testvér! – parancsolt rá Rahab a
lélekre. – Ott majd kiégetik belőled a szenteltvizet.
Mammon lelke áthatolt a padlón, és eltűnt szem elől. A
teremben halálos csönd támadt.