Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

A Bujaság hercege előre taszított, majd dölyfös tekintettel
megszólalt:
– Menj, ülj le, amíg tárgyalni nem kezdjük az ügyedet.
Megindultam előre, közben azonban magam mögött éreztem
szövetségeseim közelségét. Lopva a környezetemet is szemügyre
vettem. Korábban sehogyan sem sikerült magam elé képzelnem ezt
a legvégső csúcstalálkozót, és lám, ennek is eljött az ideje. Arra
azonban semmiképpen nem számítottam, hogy a vérre menő
viadalra egy csicsás VIP-teremben kerül sor.
Ez a helyiség is totál fekete volt, mint az egész klub, és fejünk
fölött itt is ugyanolyan „csillagok” sziporkáztak. A zene is hasonló
volt, csak halkabb valamicskét. Az asztalok a holdfázisokat
jelenítették meg. Modern borszékek vették őket körül. Az asztalok
térfele kör alakú táncparkettet övezett. Csillogó fekete padlózata
visszatükrözte a mennyezeti csillagok fényét. A bárpult a bejárat
közelében volt. A középkorú nefilim csapost nem ismertem.
Levegőnek nézett minket, kizárólag a hercegekkel foglalkozott, akik
a pult mellett fecserésztek és nevetgéltek, mintha kellemes
társasági eseményre gyűltek volna össze.
A falak mentén hosszú, fekete kanapék sorakoztak.
Letelepedtünk rájuk a terem sarkában. Kaidan, én, Marna és
Ginger ült le az egyikre; Blake és Kope a másikra. A többi óriás is
hamarosan elfoglalta helyét a falak mentén. Némán, egyetlen
mukk nélkül biccentettek oda egymásnak.
Kopanóhoz odaült a két bátyja. Kettővel több szövetséges.
Sztoikus csöndben gubbasztottak mellettünk, engem azonban
reménnyel töltött el a három testvér. Egyformán megtermettek
voltak, az ő szemük azonban sötét és nem világosbarna volt, mint
Kope-é.
Caterina vonult el előttünk, és leült egyedül egy kanapéra. Elég
volt meglátnom, és a rosszullét kerülgetett. Szigorú kontyától
bármely normális csajnak megfájdult volna a feje. Mentében rám
mosolygott: életemben nem pipáltam ilyen hátborzongató mosolyt.
Nyilván tudta már, miért gyűltünk össze, és alig várta, hogy a
hercegek kicsináljanak. Az ikrek úgy néztek rá, mintha le akarnák