Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

– A barátnőd hányt egyet. Talán haza kéne mennie.
– Már megbocsáss, de kinek képzeled magad, hogy…
Nem akartam összeakaszkodni vele, inkább bevetettem
befolyásoló képességemet.
Ha fontos neked egyáltalán a barátnőd, vidd vissza a
szobájába! – adtam ki a telepatikus parancsot.
A csaj elképedten meredt rám, majd miután győzött a jobbik
énje, átvetette a vállán a barátnője karját, és kifelé indult vele.
Istennek hála! – sóhajtottam fel. Hanem már a következő
pillanatban lecsapott rám egy suttogó, aztán egy másik.
Ez meg mi volt! Undorító, amit művelsz! – rikácsolták
telepatikusán.
Kopano surrant oda mellém. Gondterheltnek látszott.
– Hagyjátok őt békén! – szólt rá a suttogókra halk, vészjósló
hangon. – Úgyis hamarosan megkapja, amit érdemel.
Ez hatott, a suttogók otthagytak. Hideg borsózott a hátamon
Kopano szavaira, akár komolyan gondolta őket, akár nem. Vajon
túlélem-e a mai éjszakát?
A démonoknak pusztulniuk kell. Ha a halálom az ára, hát
legyen. A szívem szakadt meg a gondolatra, hogyan boldogul majd
Kai nélkülem; végül bizonyára csak-csak belenyugszik az
elvesztésembe. Egy napon úgyis együtt leszünk újra. Másként,
mint most, de együtt. Igyekeztem erőt meríteni ezekből a
gondolatokból, ehhez azonban túl nehéz volt a lelkem.
Óriásbarátaim félkört formáltak körém. Nem tudtam eldönteni,
a suttogóktól akarnak-e megvédeni, avagy önmagámtól, nehogy
újabb mentőakcióba kezdjek. Bármi volt is az ok, jelenlétük erőt
adott nekem.
Kaidan tért vissza két kupica borostyánsárga piával; jégkockák
úsztak benne. Megcsapott a konyak illata. A legszívesebben újra
megcsókoltam volna. Elkapta a pillantásomat, és el sem engedte,
amíg fenékig nem ürítette a két kupicát.
Thamuz fiai jöttek oda hozzánk megint; viszolyogva méregettek
bennünket. Intettek, hogy kövessük őket, mi pedig szót fogadtunk.