Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Egyedül a suttogóktól tartottam. Hallottam közben, hogy a hátam
mögött Blake és az ikrek kivonulnak a fürdőszobából, és feljebb
veszik a hangot az itteni tévén.
Kaidan a mosdónak taszított, és szenvedélyesen megcsókolt. A
legszívesebben közöltem volna vele, mennyire szeretem, ő azonban
akkora erővel szorongatott, hogy a lelket is majd kiszorította
belőlem. Szabadjára engedtem az érzéseimet, hadd olvasson
belőlük; hadd lássa a rózsaszínt az aurámban. A karjába vett.
Mikor visszatett a földre, homlokomnak támasztotta a homlokát.
Nehezen, zihálva szedte a levegőt. Láttam rajta, mennyire
begyulladt. A szemén láttam. Ne félj, győzni fogunk! – mutattam a
kezemmel. Lesütötte a szemét, és nyelvével megnyalta az ajkát.
Mikor újra felemelte a tekintetét, kihúzta a lófarkamat összefogó
gumit, mire szőke hajam a vállamra omlott.
Most állsz készen, – jelezte rajongással eltelt, elködösödő
tekintettel.
Bólintottam. Szükségünk volt arra, hogy megőrizze a
józanságát, és ha elérkezik az ideje, tiszta fejjel bocsátkozzon
küzdelembe. Figyeltem, hogyan veszi elő zsebéből a késeit, és rejti
el a vastag bakancstalp kicsiny, alig észrevehető rekeszeibe.
Isteni szerencse, hogy ekkora nagy lába volt.
Kiegyenesedve kis flaska whiskyt vett elő a zsebéből, és
meghúzta, majd a szemétkosárba hajította a flaskát. Forró lehelete
elhódított, és hiába voltam másnapos, újra kívánni kezdtem az
alkoholt.
Hangosan kopogtattak. Kai-jal még egy utolsó pillantást
vetettünk egymásra, mielőtt szétváltunk. Kimentünk a többiekhez.
Kopano nyitott ajtót.
Thamuz fiai álltak a küszöbön. Elszorult a szívem, amikor
megláttam őket. Megvetően mértek végig. Hosszú, barna hajukat
lófarokba fogták össze hátul. Barna öltönyt viseltek. Totál
felgyógyultak legutolsó csetepaténk óta, sötét tekintetük azonban
ugyanolyan gonoszul csillogott, mint a múltkor. Kis híja, hogy ki
nem vicsorították rám a fogukat, ami semmi jót nem ígért a