Wendy Higgins - Angyali gonosz 3

Csak álltunk ott ledermedve. Lebuktunk, és ez mindent
megváltoztatott. Egyrészt, mert a bűnöm mindenki előtt
nyilvánvaló lett. Másrészt elvesztettem egy kivédhetetlen fegyvert.
Mihez kezdek ezek után a kardmarkolat nélkül? Haszontalan
lúzernek, egy csődtömegnek éreztem magam. Alig kaptam levegőt,
pánikroham fenyegetett.
Megpróbáltam azért összeszedni magam; agyam
kétségbeesetten kutatott valami után, amiben
megkapaszkodhatna. Közben a szívverésemet is igyekeztem erőnek
erejével lelassítani. Elvégre továbbra is bízhattunk a
szövetségünkben, bármilyen keveset jelentett is mindez. Az sem
lehetetlen, hogy más óriások is mellénk állnak, ha látják, hogy
készek vagyunk a küzdelemre. Másfelől tagadhatatlan volt, hogy
önbizalmam döntő hányada semmivé foszlott a kardmarkolattal
együtt, ráadásul Marek is rútul elárult minket. Ugyanakkor nem
akartam elvenni a többiek harci kedvét.
Visszaszerezzük a Kardot – mutattam jelbeszéddel.
Láttam a többiek tekintetén, hogy ugyanezt gondolják. Aztán
Kope és Kai szeme is óriásira tágult.
Shax most mondta Maréknek, hogy szabaduljon meg a Kardtól –
jelezte Kope.
Azt mondta: „Ha kell, temesd el a sivatagban!” – mutatta
Kaidan villámgyors kézmozdulatokkal.
Nem, ez nem lehet igaz! Vissza kell szereznünk! – suhant át
agyamon a gondolat.
Felpityegett Kaidan mobilja, SMS-e érkezett. Elolvasta, aztán
visszacsúsztatta a mobilt a zsebébe.
– A csúcstalálkozó egy óra múlva kezdődik. Egyikünknek
folyamatosan őrt kell állnia az ajtóban, nehogy Anna elszökhessen.
– Majd én – ajánlkozott Kope. Az ajtóhoz ment, és összefont
karral nekivetette a hátát.
– Mi pedig vele maradunk, amíg felöltözik – mondta Marna, és
bekormányzott a fürdőszobába.
Azt kívántam, bárcsak visszatérne iménti lelki békém. Ha
csatába akartam vezetni társaimat, reményre volt szükségem.